Zsáki István: Állandó helyszínt szeretnénk a művésztelepnek (Sáfrány Attila)
Az idei egy kisebb jubileum a művésztelep életében: a mostani helyszínen, a Brindza-tanyán 55. alkalommal gyűlnek össze az alkotók a művésztelep hírnevét tovább öregbítve. Az évfordulóra való tekintettel az idén az idősebb művészek, a művésztelep régi résztvevői alkotják a 15 meghívott zömét.
Méltán lehet büszke hagyományaira a Topolyai Művésztelep. A valamikori ország, a volt Jugoszlávia területén – a zentai után – a topolyai volt a második ilyen jellegű próbálkozás. Kis iróniával azt is mondhatnánk, hogy nem csupán hagyományaira lehet büszke a hatásában Topolyán messze túlmutató telep, hanem arra is, hogy sikerült átvészelnie a 90-es évek mostoha körülményeit, amikor nemcsak hogy költözniük kellett a régi helyszínről, hanem ráadásul a művészettámogatás gyökeresen megváltozott szemléletével is szembe kellett nézniük az alkotóknak, nem csupán a festőknek.
Zsáki István festőművész, a művésztelep vezetője már a 60-as évek végétől részt vett a telep munkájában. Tapasztalatai jó alkalmat kínálnak arra, hogy a múlt tükrében látva vessünk pillantást a Topolyai Művésztelep jelenére és jövőbeli kilátásara.
– Valamikor jelentős tartományi és országos támogatást kaptunk. Mára ezek a források megszűntek. Emiatt csak évi egy alkalommal tudjuk megszervezni a művésztelepi munkát, régebben volt nyári és téli táborunk is, melyekben két váltásban vettek rész az alkotók. Állandó mozgás, tömeges részvétel jellemezte az itteni munkát. Minden évben kiállítást rendeztünk az itt született alkotásokból. Ma nem tudnánk a galériát megtölteni annyi képpel, de azért törekszünk arra, hogy legalább minden második évben legyen egy kiállítás. A Brindza-tanya tulajdonosának képekben is fizetünk, melyeket a kiállításra természetesen a rendelkezésünkre bocsátanak, de nem nevezhetjük már a művésztelep tulajdonának ezeket az alkotásokat. Korábban a művésztelep nem kényszerült az alkotások eladására – hasonlítja össze Zsáki István a valamikori és a jelenlegi körülményeket. Szavai szerint a kis szintézis, a topolyai művésztelep sajátos, a művészet és a település együtt élését szolgáló törekvése már a múlté, bár a községi alapszabályzatban jelenleg is ott szerepel a kitétel, mely szerint „középületek emelése eseteiben…. a beruházók kötelesek… az épületek meghatározott felületeinek képzőművészeti megmunkálására.” Zsáki István szavai szerint ez ma már kizárólag az építész tervezőmunkáján múlik.
– Ma azt mondják, a művészet áru, amit el kell adni, s ebből meg kell élni. De még így is nehezen tudjuk eladni. Nincs igény a művészi kivitelezésű képekre. Az eladási lehetőség kisebb az ilyen alkotásoknál, mint például a csendéleteknél vagy a tájképeknél – állítja a festőművész. Ezt szem előtt tartva akvarell akciót fognak szervezni a tóparton, ahol tájképeket festenek majd. Ezeket a galériában kiállított képeket áruba bocsátják, s a befolyt pénzösszeget a művésztelep finanszírozására fordítják.
A jövővel kapcsolatban Zsáki István szerint az volna a legfontosabb, hogy ismét egy állandó helyszínhez jusson a művésztelep, amit a művészek a sajátjuknak, az otthonuknak érezhetnének.
– A jövőt nem egy ilyen szükségmegoldásban látom. Hangsúlyoznám, hogy itt, a Brindza-tanyán minden föltétel meg van adva számunkra, nincs okunk a panaszra, de mégsem érezhetjük a magunkénak. A művésztelepek jellegzetessége, hogy a művészek magukénak érzik azt. A régi művésztelepre akármikor kimehetett az ember, s ez egyfajta állandó jelleget adott a művésztelep életének. Reményeim szerint a készülő toleranciatáborban, ami a régi művésztelep helyén épül, biztosítanak majd egy ilyen állandó otthont a művésztelep számára. A művészek még mindig a magukénak érzik ezt a festői környezettel körülvett régi helyszínt.
