2024. május 11., szombat

Szépek és szeretettek

Több mint 650 eb a 16. topolyai kutyakiállításon

Egy Oroszországból érkezett kis méretű vendée-i basset griffon nyerte meg a Topolyai Ebtenyésztők Egyesülete által megszervezett CACIB Topolya elnevezésű nemzetközi kutyakiállítást. A vásártéren lebonyolított rendezvényre 659 ebet neveztek az állattartók, a hazai kiállítók mellett Magyarországról, Horvátországból, Csehországból, Szlovákiából, Finnországból, Olaszországból, Oroszországból és Romániából.

Mezei Melinda, az idén megalakításának negyedik évtizedét jegyző szervezet képviselője elmondta, hogy ezúttal meglepően sok, 44 különböző fajta tacskó érkezett Topolyára, hogy véleményezze a zsűri.

–A tacskótenyésztők körében azért is lehetett ilyen népszerű az idei verseny, mert a Nemzetközi Kinológiai Szövetség soros magyarországi elnöke, dr. Jakkel Tamás bírálta el a küllemüket. Az elnök úr mellett további kilenc nemzetközi bíró segített a kutyusok meghatározásánál, Gröschl Ferenc Magyarországról, Gabriela Ridarčíková Szlovákiából érkezett hozzánk, Francesco Cochetti Olaszországból. Velünk volt még João Vasco Poças Portugáliából, Mile Aleksoski Észak-Macedóniából, Vasko Mudreša pedig Montenegróból. Köszönjük a szerbiai bírák részvételét is, Vladimir Vukosavljević és Paróczi Pál mellett a Szerbiai Kinológiai Szövetség küldöttje, dr. Vojislav al Daghistani feladata volt kiválasztani a találkozónk három legszebb ebét – hallhattuk Mezei Melindától, aki azt is elárulta, hogy a rendezvény nyertes ebét az oroszországi Tatyjana Zaderenko nevezte, és a topolyai versenyre kis méretű vendée-i basset griffon még eddig nem érkezett. A második helyen egy német juhászkutyus végzett, a szerbiai Dušan Rodić tenyészetéből. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig egy közép-ázsiai juhászkutya léphetett fel, akit a szintén szerbiai Nićiforović Miloš nevezett.

A topolyai versenyen az ebek 10 FCI-csoportra vannak felosztva, és mindegyik kategóriában kihirdetik a nyertest, mégis a rendezvény egyik legnépszerűbb kategóriája az, amikor a gyermekek vezetik fel a kutyusokat.

A Topolyai Ebtenyésztők Egyesülete a jól sikerült versenyt követően máris közzétette a 17. nemzetközi jellegű CACIB Topolya elnevezésű kutyakiállítás időpontját, 2023-ban október 15-én lakják majd be az országból, a régióból és a még távolabbról érkezett négylábú kedvencek a vásárteret.