2024. május 9., csütörtök

Egy hét népzene és néptánc

Zentagunarason megkezdődött a hagyományos Batyu tábor – Idén is óriási az érdeklődés iránta

A vajdasági magyar népzenei oktatás egyik meghatározó helyszíne a Batyu tábor, amely közösségteremtés szempontjából is nagy jelentőséggel bír. Ahogy korábban, úgy az idén is a zentagunarasi általános iskola biztosít helyszínt a tábor számára, ahol a részt vevő gyerekek egy héten át néptáncot tanulnak. Kisimre Szerda Anna, az egyik szervező arról számolt be lapunknak, hogy ez alkalommal is nagy volt az érdeklődés.

– Az idén 29. alkalommal került megrendezésre a Batyu tábor, és ez alkalommal is nagy érdeklődés övezi. Összesen 200 bejelentkezett táborlakónk van, ezenkívül jelen van a személyzet és az oktatók, a kézműves-foglalkozások vezetői, vagyis mintegy 250-en vagyunk. Az idén öt helyszínen folyik a táncoktatás, a legfiatalabbak vannak a tornateremben, emellett használjuk a tűzoltóotthont, a művelődési ház két helyszínét, valamint van egy új helyszínünk is, a tájház. A táborban tamburaoktatás is folyik, ők az iskola udvarában dolgoznak – számolt be a szervező, majd arról is szólt, hogy idén is különféle néptáncokat dolgoznak fel a különböző korosztályokkal.

– A legfiatalabbak rábaközi táncokat tanulnak, az 5–6. osztályos korosztály tyukodi táncokat, a 7–8. osztályosok nyárádselyei táncokat, a középiskolások, felnőttek pedig két csoportban tanulják a feketelaki táncokat. Vannak táncok a nyugati és a keleti dialektusból, valamint az erdélyi dialektusból is. Minden évben igyekezünk úgy összeválogatni ezeket a táncokat, hogy az adott korosztálynak megfeleljenek – mondta el Kisimre Szerda, majd hozzátette, hogy a legfiatalabbakkal Kovács Hanna és Szakács Tamás foglalkozik, az 5–6. osztályosokkal Patyerek Csaba és Patyerek Fodor Nóra, a 7–8. osztályosokkal Kirch Zoltán és Podpácz Beáta, a legidősebbekkel pedig Weingart Zoltán, Besze Zsófia, Váradi Szabolcs és Bári Boglárka. A tamburaoktatást Csonka Balázs vezeti, és mintegy húszan választották ezt. Ők bajai tamburamuzsikát tanulnak, kezdő és haladó szinten egyaránt. Szabadidőben kézműves-foglalkozások várják a tábor résztvevőit: gyöngyfűzés, bútorfestés és nemezelés. A foglalkozásvezetők Kardos Éva, Rind Melitta és Lukács Fodor Valéria.

A legfiatalabbak rábaközi táncokat tanulnak

A legfiatalabbak rábaközi táncokat tanulnak

– A gyerekek délután vesznek részt a kézműves-foglalkozásokon, esténként pedig közös éneklés van programon, utána pedig táncház. Ezek a táncházak is irányított foglalkozások, szerdától pedig önállóan tudják majd táncolni azokat a táncokat, amiket napközben megtanultak a foglalkozásokon. A megnyitón a Csörgő citerazenekar muzsikált, a Fokos zenekar koncertje pedig szerdán 20 órától lesz. A tábor gálaműsorára pénteken 18 órakor kerül sor. Azt még elmondanám, hogy idén nagyon sok helyről érkeztek résztvevők: Szabadkáról, Hajdújárásról, Horgosról, Magyarkanizsáról, Törökkanizsáról, Tornyosról, Adáról, Péterrévéről, Óbecséről, Törökbecséről, Bácsföldvárról, Temerinből, Kúláról, Zentagunarasról, Topolyáról, Bajsáról és Szenttamásról. Emellett Magyarországról is érkeztek táborlakók: Komlóról, Csömörről és Soroksárról – számolt be a szervező, majd azt is megemlítette, hogy nagyon sok a visszatérő résztvevő. A táborban minden alkalommal nagyon jó közösség alakul ki, barátságok, szerelmek szövődnek, ezért térnek vissza sokan évről évre – fogalmazott Kisimre Szerda Anna.

A 29. Batyu tábor a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt rendezvénye, és egyben az MNT a legnagyobb támogató is. Emellett Topolya község önkormányzata, a topolyai helyi közösség, a tartományi művelődési titkárság, a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap Halmos Béla Programja és magánvállalkozók támogatják a tábort.

Nyitókép: Tamburaoktatás az iskola udvarán (Lakatos János felvétele)