2024. május 9., csütörtök

A torma és a szél is csípős volt

Nem igazán várt fejlemények határozták meg a topolyai és a kishegyesi piacok forgalmát tegnap. Az árusok sokkal nagyobb forgalomra számítottak, de a zord idő, az erős szél és a hóesés összezavart mindent. Nyilván sokan emiatt nem látogattak ki a piacra, mások viszont gyorsan elintézték a bevásárlást. Kisgyerekeket szinte nem is lehetett látni, a szülők otthon tartották őket a meleg szobában. Az a néhány gyerek, aki mégis ott volt a piacon, gondolataiban nyilván azon dilemmázott, hogy nincs-e valami tévedés a dologban: valóban a nyulat kell most várni, és nem a Télapó jön ismét, vagy a Jézuska hoz megint karácsonyfát? De az is gondba ejthette a kicsiket, hogy a sáros kertben hogyan közelíti meg a fészket a tapsifüles.

A szokásosnál kisebb forgalom szerkezetében a torma iránti kereslet meghatározó volt. A húsvéti sonka nélkülözhetetlen tartozéka a torma, ami nemcsak fűszer, de gyógynövény is. Sajnos nehezen találni olyan tormát, amit nem édesítőszerrel és tartósítószerrel készítenek. Az iparilag előállított készítmények esetében pedig a tormaként címkézett árunak jó, ha 30-40 százaléka valóban az. Házi készítésű tormát és tormagyökeret is kínáltak a piacon. A közeli Bácsfeketehegyen például nagyobb területeken termesztik ezt a növényt, iparilag is feldolgozzák, de készítik hagyományos házi receptek szerint, adalékanyagok, tartósítószer nélkül is. Egy nagyobb üveg 400 dinárba került, a kisebbért 200-at kértek. A feldolgozatlan tormagyökér kilogrammja 350–500 dinár volt. A magyar gyömbérként is emlegetett tormát eleink állítólag gyógynövényként hozták Belső-Ázsiából, ahol mai napig az életerő jelképeként tekintenek rá. Sokoldalú gyógyhatása ismert. A Kárpát-medencében mindenütt megterem. Főként a vizes területeket kedveli, így a kertekben is érdemes kicsit vizenyősebb helyre ültetni.

A torma velejárója azonban a sonka, illetve a füstölt csülök. A házi füstölt hátsó sonka kilogrammja 1000–1400 dinárba került, a füstölt lapockáért 800–1200 dinárt, a füstölt csülökért 400–500 dinárt kértek. A tojás is hagyományos húsvéti étel, 18-25 dinárba került, nagyságtól, egyebektől függően. A barka csomóját 100 –200 dinárért, egy csomó zöldhagymát 50-60, ugyanennyi retket pedig 60-80 dinárért lehetett beszerezni. Egy fej salátáért 40-50 dinárt kértek az árusok. A sárgarépa kilója 60, a petrezselyemé 200 dinár körül alakult. A spenót kilója 300-400 dinár volt, 250-300 grammos kiszerelésben 100 dinárba került. A burgonyáért 80–120 dinárt kértek. Rég nem volt ilyen drága a vöröshagyma, volt, ahol 200 dinárt is elkértek kilójáért, a legolcsóbban 80 dinárért lehetett beszerezni. Az almáért fajtától, minőségtől függően 60–150 dinárt kértek. Korábban nemigen keresték, az utóbbi időben azonban egyre népszerűbb a medvehagyma. Csomója 50-100 dinárba került a piacokon. Sokan vesznek kisebb-nagyobb virágcsokrokat. A tulipán vagy a nárcisz néhány szála 100-200 dinárba került, a cserepes virágokat, a jácintokat és egyéb gumósokat pedig 150–400 dinárért kínálták az árusok.

Nyitókép: A húsvéti sonka nélkülözhetetlen tartozéka a torma, ami nemcsak fűszer, de gyógynövény is (Tóth Péter felvétele)