2024. május 9., csütörtök

Felkészülten várják a vendégeket

A topolyai Művelődési Ház ad otthont április 13-a és 22-e között a vajdasági magyar amatőr színjátszók 27. találkozójának

Mint már korábban beszámoltunk róla, hosszú várakozás után Topolya lesz a házigazdája a vajdasági magyar amatőr színjátszók fesztiváljának, amelyet immár 27. alkalommal szerveznek meg. Az előadásokat, amelyekre a belépés ingyenes lesz, a Művelődési Házban kísérheti figyelemmel a közönség. Hogy hogyan készültek fel erre a rangos szemlére, erről Csípe Timea igazgatónőt kérdeztük:

– Még folynak az egyeztetések, de az előszervezések már megtörténtek, a napokban az ismertető reklámanyagok is elkészülnek. A program tehát összeállt, összesen tizenhárom versenyző színtársulat lesz a városunkban április 13-a és 22-e között. Többen panaszkodtak, hogy a Facebookon eddig megjelent programismertető szövege nehezen olvasható. Ezt igyekszünk megoldani, hogy még több helyen megjelenjen a találkozó műsora, hogy minél többen értesüljenek arról, hogy mikor melyik előadást nézhetik meg. Amióta átadtuk a régi-új színháztermet, 2017 decembere óta, folyamatosan fölmerült bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne Topolyán megszervezni ezt a találkozót. Örülök a Mara felkeresésének, azt hiszem elég ritka eset, amikor egy civil szervezet egy intézménnyel karöltve, összefogva szervezi meg a szemlét. El kell mondani, hogy a szervezésbe nagyban besegít a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség is. A legutóbbi beszélgetésünk alkalmával elmondták, hogy most már a topolyaiaké a főszerep, tehát a rendezvényt megelőző háttérmunka oroszlánrészét ők már elvégezték, még a gálaműsor megszervezésénél lesz óriási feladatuk, de most már Topolyán a fókusz. Külön öröm számomra, hogy 2022-ben lettünk az MNT által társalapított intézmény. Úgy érzem, a közösség érdekében hatalmas dolog, hogy Topolyán lesz a rendezvény.

A felújított színházterem az átadása óta már számtalanszor bizonyította létjogosultságát. Milyen helyet foglal el ez a rendezvény a Művelődési Ház életében?

– Az a színházi élet, ami a terem átadása után kezdődött, amit sajnálatos módon keresztülvágott a járványhelyzet, de szerencsére már látszik a fény az alagút végén, és a közönségünk várja a rendezvényeket. Úgy érzem, hogy ez ismét egy olyan közösségteremtő tíz nap lesz, amivel plusz bizalmat fogunk szavazni a színház kedvelőinek. Nagy öröm látni, hogy milyen sok fiatal kapcsolódik be évről évre a Mara színtársulat munkájába. Úgy érzem, hogy csak pozitívumokkal jár ennek a találkozónak a megszervezése, nemcsak a topolyaiaknak, hanem nekünk, mint intézménynek is. Annyira nem félünk a szervezéstől, hiszen a legtöbb társulattal már korábbról jó kapcsolatot alakítottunk ki, de örülünk annak, hogy vannak újak is.

Egy ilyen találkozó alkalmat nyújt közösségünk művelődési életének szélesebb körű reprezentálására. Ki mindenki kapcsolódik még be a munkába?

– Igen, ez így van. Művelődési Házunk egész épületegyüttese Thália valóságos fellegvára lesz ebben az időszakban. Számos civil szervezetet vontunk be a munkába, bemutatkozási lehetőséget biztosítva számukra. Külön említést érdemel az Ács József amatőr képzőművészeti csoport, amely a nyugdíjas-egyesület keretében működik. Tagjai Valami készül címmel festménykiállítással díszítik kirakatunkat, teszik majd közönségcsalogatóvá a rendezvényt. Különös hangsúlyt kapnak a gyermekek is, április 21-e ugyanis szünnapként van feltüntetve a programban, ezen a napon a berkeinkben működő Mosolycsaló gyermekszínjátszó-csoport mutatkozik be az Óz, a varázsló című musicallel, ezt megelőzően a mozi folyosóján megnyílik a gyermekrajzok kiállítása, majd élménypedagógiai foglalkozásra kerül sor. Külön ajándékok, érdekességek várnak a közönségre, többek között egy úgynevezett pecsétes lap, amellyel, ha valaki a 13 versenydarabot, plusz a Mosolycsaló előadását is megnézi, akkor a következő évadban ingyenesen látogathatja a Művelődési Ház előadásait. Azok pedig, akik legalább öt előadást megnéznek, egy előadást nézhetnek majd meg ingyenesen. Az előadásokra nem szükséges előre helyet foglalni, a megnyitó és a gálaműsor kivételével, amelyekre viszont a várható telt ház miatt előre be kell jelentkezni.

Nyitókép: A Művelődési Ház épülete