A magyar széppróza napját Jókai Mór születésnapján ünnepeljük, az ehhez kapcsolódó programsorozat február 18-ától március 18-áig tart, ennek során Kárpát-medence-szerte számos program kerül megszer...
Topolya
A topolyai Cirkalom táncegyüttes a múlt hétvégén Budapesten a Néptáncantológia műsorában szerepelt. Furik Rita Keserű a más kenyere című alkotásával jutottak be a néptáncgálára, melyben a Kárpát-me...
A kukoricavetés korábbról ismert és bevált mottója szerint a műveletet olyan korán kell elvégezni, amint lehet, és olyan későn, amennyire kell. A szakkönyvekben korábban április végi, sőt május ele...
Topolya község óvodái mellett Vajdaság több más településére is eljutott már a Régi ház című magyar–szerb–ruszin és szlovák nyelvű interaktív foglalkozás, amely a papírszínház műfajával szólítja me...
A bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ és a Szabadidő-szervezők Egyesülete közös, nyári táborozását általános iskolás és középiskolás gyerekek számára az Id. Kovács Gyula Általános Iskoláb...
Dél körül tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt Topolya és Cserepes (Sokolac) között, a Tomislavcira vezető elágazás közelében, amiben egy egyén az életét vesztette. Nemhivatalos informác...

