Topolya község Művelődési Háza idén negyedik alkalommal szervezi meg a Topolyai Gyermeknapot. A rendezvény már az elmúlt években is nagy népszerűségnek örvendett, köszönhetően a gazdag programkínálatnak.
Topolya
Az idén ötödik nyári szezonja elé néz a 2014 óta üzemelő pacséri termálfürdő. A melegebb tavaszi napok beálltával a látogatók már birtokukba vették a tófürdőt, a fázósabbak pedig az idén januárban nyílt fedett részében gyógyulhatnak, vagy csak rekreálódhatnak a körülbelül 31–33 fokos fedett ülőfürdős medencék egyikében.
Az egykori Vénusz szabadidőközpont helyén kifúrták az új termálkutat. Kislinder Gábor, topolyai községi elnök tegnap a helyszínen járt munkatársaival, és elmondta, hogy két kutat fúrtak, egy hideg és egy meleg vizeset, és ezzel megteremtődtek a feltételek az új fürdőkomplexum kiépítéséhez.
A zeneiskola kiskórusa (Sihelnik Ágnes felvétele) A topolyai Alapfokú Zeneiskola megtartotta hagyományos évzáró hangversenyét, melyen az intézmény legeredményesebb növendékei csillogtatták meg tudá...
A sclerosis multiplexben szenvedők számára nagy segítséget jelent a már tíz éve működő Kisbácska Multiplex Szklerózis Egyesület, amelynek fő célja, hogy segítő kezet nyújtson az arra rászorulóknak.
A pozsonyi csata bácskossuthfalvi kivitelezésben (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele) Ezúttal is a magyar sereg győzelmével és a túlerőben levő német csapatok vereségével végződött a bácskossuthfal...

