2024. október 15., kedd

Tökfesztivál Temerinben

A kedvezőtlen időjárási körülmények és a gyenge töktermés ellenére a már hagyományossá vált és nemzetközivé terebélyesedett Dél-bácskai Tökfesztivált az idén is megtartják, immár 26. alkalommal. A Temerini Kertbarátkör tagjai, a gyermekhét keretében október 3-ig várják az érdeklődőket a Május 1-je utcában.

A fesztivál keretében a Lukijan Mušicki Művelődési Központ Galériájának helyiségében megnyílt az iskolás gyermekek rajzkiállítása, ma, szerdán tökreszelés és görhekészítés szerepel a programban, 16 órától pedig tökfaragó versenyt is szerveznek az általános iskolások számára. A rendezvény fénypontja holnap lesz, amikor a piactér szomszédságát benépesíti a sok sátor és az alkalmi színpad. A töktermelőket és versenyterméseiket csütörtökön reggel 8 órától fogadják, 10 órától a piactéren, a megnyitó keretében hagyományos, tökből készült ételek és italok kóstolója lesz. Ezután a kézművesek kiállításának megnyitójára várnak mindenkit, majd az óbecsei Szivárvány amatőr festők csoportjának helyszíni tárlatmegnyitója következik.

A bírálóbizottság holnap 10.30-tól méri a tököket, az eredményhirdetés délben lesz.  Ezt követi az óriásgörhe felszelése és kiosztása, a színpadon egész nap művelődési műsorok, a görhét és a tökös rétest a készlet erejéig árulják a résztvevőknek. A sörsátorban hagyományos birkapaprikást és a Kertbarátkör italait kínálják.

A rendezvény támogatója Temerin község önkormányzata, a szervezők minden kiállítót, résztvevőt és érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Nyitókép: Fúró Dénes felvétele