2024. október 10., csütörtök

Szívügyemnek érzem – VIDEÓ

Utasunk Sós Nóra, a horgosi Művelődési Ház koordinátora

Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgető műsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, olyan személyek is azonban az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek, illetve szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is mindennap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát hajtanak végre. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a YouTube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.

Sós Nóra a horgosi Művelődési Ház koordinátora. Még egyetemi évei alatt belekóstolt a rendezvényszervezésbe, több esemény programkoordinátora is volt. Visszatérve szülőfalujába számos eseményt megszervezett, kézben tartja a Művelődési Ház életét.

– A szívügyemnek érzem ezt a mai napig. Az, hogy itthon dolgozhatom, a saját környezetemben, áldás, úgy érzem, hogy a magyar közösségemet tudom ezzel erősíteni és segíteni. Ez motivál, de nagy kihívást is jelent, hiszen meg kell találni a közös hangot az emberekkel, meghallgatni az igényeiket, mire van szükségük, ami a kultúrát illeti. A főbb tevékenységeim közé tartozik a művelődési programok megszervezése és létrehozása Horgoson, viszont ez nem ennyire egyszerű, többrétű ez a feladat. Nemcsak arra összpontosítok, hogy napi 8 órában szervezzek és tervezzek, hanem éppen úgy mint a házvezetést, ezt is rendezgetni kell, karban kell tartani. Így aztán a napi, heti, havi programok összeállítása is a feladataim közé tartozik. Nagyságából kifolyólag a művelődési ház teret enged az egyesületeknek, így a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesületnek, a borászok programjainak megszervezésére. A József Attila Könyvtár fiókkönyvtárának, akikkel nagyon jó és szoros kapcsolatot ápolunk, valamint az Alapfokú Zeneiskolának is itt vannak a felszerelt termei. Mindezek koordinálása mellett a helyi közösség életében is aktívan igyekszem részt venni, segíteni nekik nemcsak programjaik, ötleteik, hanem egyéb tevékenységek megszervezésében is.

Jelenleg is közösségszervezést tanul. Úgy véli, ez még többet adhat a munkájához?

– Határozottan, hiszen eddig autodidakta módon csináltam mindezt, illetve a pedagógusi vénából adódóan fogtam hozzá. Az ember holtáig tanul, sosem késő csupán alapfokú végzettséget szerezni. Ennek a képzésnek köszönhetően most arról kaphatok alapfokú tudást, amit jelenleg a hétköznapokban is művelek. Azt hiszem, hogy ez jó lehetőség mindannyiunk számára. Igazából véletlen volt, hogy beiratkoztam erre az egyetemre. A tavalyi KözösÉg Fesztiválon Veszprémben nagyon sok művelődésszervezővel beszélgettünk. Amikor hazaértem, akkor láttam, hogy a Szekeres László Alapítvány meghirdette ezt a kurzust. Egy napom volt arra, hogy jelentkezzek, és a mai napig nem bántam meg. Sok időt vesz igénybe, nyilván készülni kell a vizsgákra, és hétvégente sincs szabadnap, akkor vannak az órák, és az online is, de érzem, hogy mindez nagyon sokat ad munkámnak nemcsak a művelődésszervezői, hanem a közösségszervezési részéhez is.

Melyek azok az állandó, illetve egyszeri alkalommal megszervezett rendezvények, amelyeket a művelődési ház kínál a közösségnek, az embereknek?
– Úgy gondolom, hogy egész évben van olyan program, amellyel kedvezünk a látogatóknak, a Horgosra érkezőknek. Igyekszünk minden hónapban olyan kulturális, művelődési eseményeket szervezni, amelyek a közösség igényeinek megfelelnek. Könyvbemutatókat tartunk a József Attila Könyvtár fiókkönyvtárával együtt. A gyermekprogramokra is nagy hangsúlyt fektetünk. Ehhez jó alapot nyújt a Magyar Nemzeti Tanács által támogatott Ringató foglalkozás, amely a kezdetek óta nálunk is megtalálható, illetve a már lassan egy éve működő Csicserke foglalkozásunk is. Igyekszünk minden ünnepkörhöz valamilyen tevékenységet is társítani. Így a húsvétra hangolódó programunk alkalmával kézműves foglalkozásokat, előadásokat, kézműves vásárokat szervezünk. Az advent az egyik legszebb és legintenzívebb időszakunk, hiszen négy vasárnapon keresztül ünnepeljük, és hangolódunk az ünnepre. Ekkor is különböző színházi előadásokat, gyermekprogramokat, bábelőadásokat, emellett vásárt is tartunk, mézeskalácsot készítünk, a felnőtteknek workshopokat szervezünk. A Verskötél, amelyet a magyar költészet napja alkalmából szervezünk, szintén egy közös programunk a könyvtárral. Véleményem szerint ezek mind olyan események, amelyekben az idősebbek és a fiatalok is megtalálják a helyüket. Nagyban hozzájárul ehhez az is, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet által Szakkör program indult Vajdaságban, amelyet a FERHA (Felnőttképzők Regionális Hálózata) koordinál itt nálunk, és a kezdetektől fogva mi is részesei vagyunk. Nagyon sok szakkörre van nálunk igény, az idén nyolc szakkörünk volt, a következő évben pedig már tizenegyre adtuk át az igénylést. Ezek a szakköri tevékenységek valamilyen népművészeti, kézműves tevékenységre fókuszálnak. Hetente az érdeklődők összejönnek a művelődési házban, és alkotnak. Nagyon jó, közösségépítő jellegű találkozások ezek. Az alkotásokból később kiállítás nyílik, az idén nyári alkotónapokat is tartunk a szakköröseinkkel.

A visszajelzések alapján melyeket kedvelik leginkább a helybeliek, illetve a vendégek?
– Mindegyik rendezvénynek megvan a maga célcsoportja. A gyermekprogramok mindig nagyon népszerűek, hiszen mindenki szeret februárban jelmezt ölteni magára, és farsangi diszkóban részt venni, vagy a gyermekeivel tölteni intenzíven egy-másfél órát. A szülők arra összpontosítanak, hogy gyermekeiket elhozzák, jól érezzék magukat, és valami újat tanuljanak/lássanak. A szakköröket illetően a középkorosztály is nagyon aktívan részt vesz mindenben, részesei a foglalkozásoknak, a tevékenységeknek. Itt van az a réteg is, amely a művészetek iránt érdeklődik, akik inkább a kiállításokra járnak, és olyan horgosiak is, akik éppen külföldi, vagy hazalátogató művészeket látnak szívesen. Így a fotó- és a képzőművészeti kiállítások is teret kapnak. Mindenkinek megvannak a maga igényei, igyekszünk ezeket továbbra is meghallgatni, és eleget tenni nekik. Ezek alapján építjük fel programjainkat is.

(A teljes beszélgetést megtekinthetik a Magyar Szó Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján, valamint az online felületünkön.)

Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele