A koronavírus-járvány a hitéleten is érezteti hatását. Mint ismeretes, múlt hét óta a templomokban szünetel a nyilvános liturgia, tehát elmaradnak a szentmisék, keresztelők, bérmálások, gyóntatások, esküvők és minden más ájtatosság. Szakály Józsefet, a kertvárosi Munkás Jézus-templom plébánosát arról kérdeztük, hogy az új helyzetben miként tartja a kapcsolatot híveivel.

A kertvárosi Munkás Jézus-templom ajtaja továbbra is nyitva áll (Fotó: Gergely Árpád)
Beszélgetésünk elején Szakály József örömét fejezte ki, hogy a kertvárosi hívek felelősségtudók, és tartják magukat a hatósági előírásokhoz.
– Azok a 65 évnél idősebb hívek, akik egyébként sokat járnak a templomba, betartják a kijárási tilalmat, és fájó szívvel, de nem jönnek. Viszont annak is örülök, hogy akik koruknál fogva megtehetik, hogy szabadon mozoghatnak, azok közül hétköznaponként többen betérnek a templomba. Nagy tömegek persze nincsenek, hiszen jelen helyzetben éppen az a lényeg, hogy ezt elkerüljük – nyilatkozta a kertvárosi plébános.
A szentmisék ideje alatt a templom ajtaja zárva van a hívek előtt, de ez nem azt jelenti, hogy a misék el is maradnának.

Szakály József, a kertvárosi Munkás Jézus-templom plébánosa (Fotó: Gergely Árpád)
– Igyekszünk az eredeti miseidőpontokat betartani. Harangszóval jelzem, mikor kezdődik a szentmise. Fontos hangsúlyozni, hogy a harangszó nem a misére hív, hanem csak a misét jelzi. Ez által imádságra hívja azokat, akik itt a környéken hallják a harang hangját. A misét a plébánia Facebook-oldalán közvetítem, élőben. Emellett a püspök atyák még annyit kérnek, hogy a déli harangszó idején mindenki, aki hallja a harangszót, és aki csak teheti, a városban, az egyházmegyében, szerte a Vajdaságban, egy pillanatra álljon meg és mondja el az Úr angyala imádságot, azzal, hogy ajánlja föl a járvány elmúlásáért – magyarázta a kertvárosi plébános.
Az online szentmisékkel kapcsolatban Szakály atya egy fontos dologra hívta fel a hívek figyelmét:
– Vigyázni kell arra, hogy ezek az alkalmak ne olyan programok legyenek, mint egy televíziós sorozat, amelyet megnézünk főzés közben, hanem a hétköznapok fénypontjai, a vasárnapok csúcspontjai legyenek. Minden más munkát tegyünk félre, akár egy gyertyát is gyújthatunk. Úgy üljünk a számítógép vagy a televízió elé, hogy együtt imádkozzunk azokkal, akiket a képernyőn látunk – üzente a híveknek Szakály József.
A plébános a szabadkai híveknek is szolgált egy fontos tanáccsal:

A templomban szünetel a nyilvános liturgia (Fotó: Gergely Árpád)
– Fedezzük fel azokat a védőszenteket, akik korábban már megmutatták erejüket és közbenjáró hatalmukat. Az évszázadok során sokszor alakult ki valamilyen lelki viszony egy-egy város, egyházközség és egy szent között. Szabadkának ilyen különleges oltalmazója Szent Rókus, aki az 1738-as nagy pestisjárvány idején nagyon sokat tett azért, hogy városunk aránylag jól átvészelje ezt az időszakot. A szabadkaiak, amikor látták, hogy az isteni csapás Szent Rókus közbenjárására milyen módon kerülheti el a várost, akkor fogadalmat tettek, hogy Szent Rókus napján mindig böjtöt tartanak. Ekkor épült fogadalmi templomként a város egyik legrégibb egyházi épülete, a Szent Rókus-kápolna a Matko Vuković utca elején. A szabadkaiak történelmi öröksége, hogy Szent Rókushoz fohászkodva kérjék az Úr Jézus segítségét, abban bízva, hogy ahogy a város több száz évvel ezelőtt megmenekülhetett e kiváló szent közbenjárására, úgy ez most is megtörténhet. Ehhez azonban kell az emberek buzgó imádsága – magyarázta Szakály József.
