2024. május 9., csütörtök

Főszerepben a krumpli

Megtartották Királyhalmán a 3. Burgonyafesztivált

Burgonya, krumpli, de mondhatjuk akár pityókának is, mindennapjaink egyik leggyakoribb étele. Sokféleképpen és könnyen is elkészíthető, ezért szinte alapételnek számít, vagy legalábbis olyan élelemnek, ami nem hiányozhat otthonról. A krumpli már csak ezért is megérdemel egy fesztivált, ahol sztár lehet.

Vasárnap tartották meg a 3. Királyhalmi Burgonyafesztivált, ahol gazdag műsor és remek hangulat várta az egybegyűlteket, volt kakaspaprikásfőző-verseny, kézműves kirakodóvásár és foglalkozás, burgonyakiállítás, burgonyás ételek bemutatója és kóstolója, íjász show, traktorkiállítás, retró diszkó, élőzene és még sok minden más, szinte képtelenség felsorolni. A fesztivál jótékonysági akcióval volt egybekötve, Páger Anita gyógykezelésére gyűjtöttek, akivel találkozni is lehetett a helyszínen.

A rendezvényen mások mellett jelen volt dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke is:

– Elég körülnézni és láthatjuk, hogy ez és az ehhez hasonló rendezvények milyen közösségépítőek. Szabadka község területének szinte mindegyik településéről érkeztek látogatók, de Magyarkanizsa községből és Szegedről is. Az emberek eljönnek, főznek, ismerkednek, barátkoznak és jól érzik magukat. A fesztivál az árusoknak is egy kitűnő lehetőség, hogy megmutassák termékeiket. Még a nyár elején vagyunk, de minden hétvégén lesz egy ilyen jellegű rendezvény Szabadka város területén. Ez a fesztivál most épp a burgonyáról szól, de valamikor a lángosról, a csilipaprikáról vagy valami másról. A lényeg az, hogy közösséget építünk. Királyhalma a burgonyáról, az almáról és a nemzeti összefogásról híres. Közismert az almatermesztésről, és kevesebben tudják azt, hogy a burgonyatermesztésben is kiemelkedik. A közösségépítés mellett e fesztivállal azok előtt is tisztelgünk, akik évről évre ezt a nehéz munkát végzik – hallottuk dr. Pásztor Bálinttól.

Kókai Anasztázia szervezőtől, a királyhalmi Homokszem Civil Szervezet elnökétől megtudhattuk, a településen egyre többen állnak át az almatermesztésről a burgonyatermesztésre, és innen is jött elsődlegesen az öltet, hogy burgonyafesztivált szervezzenek.

Nyitókép: Dr. Pásztor Bálint a burgonyafesztiválon (Fotó: Molnár Edvárd felvétele)