2026. július 22., szerda

Nemcsak nyáron pezseg az élet Palicson

Változatos helyszínek szolgálják a rendezvényszervezőket

A Palics Park Kft. tulajdonában álló rendezvényhelyszínek évről évre egyre nagyobb érdeklődésnek örvendenek. Palicson számos létesítmény ad otthont konferenciáknak, fesztiváloknak, kulturális eseményeknek és sportprogramoknak. A Palics Park Kft. több olyan létesítménnyel rendelkezik, amelyek különféle rendezvények helyszínéül szolgálhatnak. Ezek közé tartozik a Vigadó épülete, a Nyári Színpad, az ökoközpont, a Zenepavilon, valamint maga a park területe. Arról, hogy milyen megkeresések érkeznek, mely helyszínek a legkeresettebbek, valamint, hogy milyen rendezvények várják még az érdeklődőket az év végéig, arról Bálint Novák Mirellával, a Palics Park Kft. igazgatójával beszélgettünk.

A Palics Park Kft. igazgatója lapunknak elárulta, hogy elégedett az idei szezonnal, hiszen a turisztikai övezetben szinte minden hétvégére két-három rendezvény is jut.
– A rendezvények májustól egészen a téli időszakig folyamatosak, ez számít a legforgalmasabb időszaknak. Külföldről is vannak megkeresések, de a legtöbb bérlő a környékről érkezik. A Vigadó épületének emeletén egy 360 fő befogadására alkalmas konferenciaterem található, emellett még egy 50 fős tárgyalóterem és egy 20 fős VIP-terem. Ezekben kulturális eseményeket, koncerteket, előadásokat, konferenciákat és megbeszéléseket is tartanak. A földszinten található két terasz is. A Nyári Színpad ezer ülőhelyes szabadtéri helyszín, ahol koncerteket, színházi előadásokat és filmvetítéseket rendeznek. Az ökoközpont elsősorban konferenciák lebonyolítására alkalmas, 120 fős befogadóképességgel rendelkezik. A helyszínekhez a szükséges technikai felszerelést is biztosítani tudjuk – fogalmazott az igazgató.

A Park Palics célja megmutatni Palics sokszínűségét

A Park Palics célja megmutatni Palics sokszínűségét

Bálint Novák Mirella kiemelte, hogy a legnagyobb tömeget továbbra is a majális vonzza, amely egyben a turisztikai szezon jelképes kezdete is. Ezeken a napokon akár 70–90 ezren is kilátogatnak Palicsra.
– Szerdáig a Nyári Színpad ad otthont az Európai Filmfesztiválnak, ahol különféle filmvetítések várják a közönséget. Vasárnap esténként a Zenepavilonban folytatódnak a nyári koncertsorozat előadásai. A hétvégén a Juhász zenekar és barátai lépnek fel a Zenepavilonban. Augusztusban második alkalommal szervezzük meg a Palicsi Pikniket a Férfistrandon. Tavaly az Idénynyitó családi napot a homokos strandon tartottuk, a Palicsi Pikniket pedig a Férfistrandra vittük, hogy ezek a helyszínek is bekapcsolódjanak a rendezvények sorába. Augusztus 15-én a Szent István napi ünnepségen Rúzsa Magdi lép fel. A Zenepavilon nyári koncertjei szeptemberben zárulnak a Szabadkai Zeneiskola fellépésével, ugyanebben a hónapban 12-én, 13-án pedig megszervezzük a Szüreti Napokat is. December 6-án ismét megrendezzük a Mikulásfutást, majd december 19-én és 20-án a karácsonyi vásárral zárul az idei szezon. A karácsonyi vásár megszervezésével a cél az volt, hogy a turisztikai szezont meghosszabbítsuk, hogy Palics téli úti célként is vonzó legyen. A tapasztalat azt mutatja, hogy szinte minden rendezvényt nagy érdeklődés övez. A nemrég megtartott Nyárhangoló Fesztivál is sok látogatót vonzott – taglalta Bálint Novák Mirella.
Az igazgató hangsúlyozta, hogy céljuk megmutatni Palics sokszínűségét.
– A rendezvények mellett a tó környéke önmagában is számos kikapcsolódási lehetőséget kínál. A vasárnap esti nyári koncertek hangulatot teremtenek a sétálóknak, emellett a Palicsi-tó körül kiépített kerékpár- és gyalogutak, a kilátók és a pihenőhelyek is a természet közel kikapcsolódást szolgálják. A gazdag madárvilág szintén különleges élményt nyújt azoknak, akik a természetet szeretnék felfedezni. A sportkedvelők számára is számos lehetőség adott, akár a vitorlázás vagy az evezés. A strandon napernyők, felfrissülést biztosító tusolók és a gyermekek számára nagy homokos területek állnak rendelkezésre. A rendezvénykínálatban egyaránt helyet kapnak a nagyobb és a kisebb, valamint családias események. Az elmúlt években a rendezvényszervezési igények is változtak. Tavaly első alkalommal rendeztük meg az Idénynyitó családi napot a homokos strandon, amely nagy népszerűségnek örvendett, a Palicsi Piknik szintén új kezdeményezés, de számos nagy múltú rendezvényünk is van. Fontosnak tartjuk, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő programot – emelte ki Bálint Novák Mirella.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Több helyszín, változatos programok / Fotó: Molnár Edvárd