A gyár maró füstje

A múlt században Szabadka valóságos iparvárosnak volt mondható, hiszen számos, több ezer embert foglalkoztató gyár működött a területén. Ezen ipari létesítményekre manapság nosztalgiával szokás emlékezni, Szabadka egy dicső korának szimbólumaiként. Arról már kevesebb szó esik, hogy e gyárak milyen károkat okoztak az itteni környezetben. Pedig csak fel kell lapoznunk a régi újságokat ahhoz, hogy Szabadkán történt súlyos ipari környezetszennyezések híreire bukkanjunk. A Magyar Szó 1987. június 3-ai számában például a Zorka Vegyi Művekhez köthető légszennyezésről olvashatunk.
„A szabadkai egészségügyi felügyelőség betiltotta a szabadkai Zorka Vegyi Művek műtrágyarészlegének üzemeltetését. Tegnap ugyan is a környék levegőjében a megengedettnél harmincszor nagyobb mennyiségű mérgező gázt mértek. A légszennyeződés különösen az utóbbi napokban volt fokozott, az egész várost fojtogató gáz vette körül, amely főleg a reggeli órákban volt érezhető” – olvashatjuk Gombás Gabriella tudósításában. 
Az írás szerzője több illetékest is megszólaltatott, akik a következőket nyilatkozták lapunknak:
„– A mérgező fluorgázok a műtrágyarészlegből kerültek a levegőbe – hallottuk Gradimir Vujićtól, a Zorka műszaki igazgatójától. – Tegnap reggel műszaki és technológiai okok (a műtrágya magas hőmérsékleten való szárítása), valamint a kedvezőtlen meteorológiai viszonyok miatt következett be a nagyméretű légszennyeződés.
A reggeli órákban a fojtogató gázokat még Palicson is érezni lehetett. Mivel az utóbbi időben ez már a harmadik olyan eset, hogy az egész város érzi a légszennyeződést, az egészségügyi felügyelőség határozott lépésre szánta el magát: betiltotta a műtrágyarészleg üzemeltetését.
– A légszennyeződés a napokban hússzorosa, tegnap pedig harmincszorosa volt a megengedettnek – mondta Luka Šarac egészségügyi felügyelő.
– Mindaddig nem üzemel a részleg, amíg elfogadható ideiglenes megoldással nem szanáljuk a szennyeződés forrását – hallottuk a Zorka illetékesétől.
Nem hivatalosan megtudtuk, hogy az utóbbi hetekben óriási a kereslet a műtrágya iránt nemcsak a hazai, hanem a külföldi piacon is. A Zorka a napokban túlfeszített kapacitással működött, és valószínűleg ennek a következménye az óriási méretű légszennyeződés. Az előállt helyzetről holnap a végrehajtó tanács illetékes bizottsága folytat megbeszélést a műtrágyagyár vezetőivel.”
A Magyar Szó másnapi, június 4-ei száma viszont már arról adott hírt, hogy csökkentett termelés és szigorított ellenőrzés mellett, de a Zorka műtrágyarészlegét ismét üzembe helyezték. A tudósításban olvashatjuk dr. Buzogány József, a szabadkai Egészségügyi Intézet szakmunkatársa nyilatkozatát, amelyben igen nyugtalanító dolgokat olvashatunk a Zorkából kiszabadult vegyi anyagokról.
„– A kénsav és a foszforsav gyártási folyamatában szabadul fel a legtöbb káros anyag – mondta.
– A levegőben szilícium-tetrafluorid volt kimutatható, nagy mennyiségben. A fluorgázok rendkívül agresszív vegyi anyagok, a Zorka környékén a fluorsav vizes oldata az, ami párás időben irritálja az emberek légzőszerveit, a fluorvegyület marja az üveget, egyes műanyagokat is, rákkeltő hatású, megsínylik a terhes anyák, a magzat is, csontkárosodást és nagyarányú fogszuvasodást is okoz. Szabadkán az utóbbi tíz esztendőben nyolcvan százalékkal növekedett a rákos megbetegedések száma. Az adatok okvetlenül kivizsgálásra szorulnak. A torkánál kezdjük. Egy kilométeres körzetben végezzük el a lakosság egészségi állapotának felmérését, majd szélesebb körben, míg nem kapunk megbízható adatokat arról, milyen mértékű károsodásokat okoz a gyárból kiáramló mérgező gáz.”
Az illetékes szervek képviselői mellett a tudósításban a Zorka környékén élő lakosokat is megszólaltattak, akik gyümölcsöseiken láthatták a gyárból kiszabaduló vegyi anyagok káros hatásait.
„– Valamikor az öt kapa szőlőskertemben a 40 szilvafa évente 10–15 mázsa szilvát termett, a két hatalmas diófa pedig 50–60 kilogramm termést hozott, most minden leperzselődött. A Zorka
maró füstfelhője lepörköli, megsárgítja a leveleket, a zsenge fiatal termés pedig lehullik a földre – mondja György Antal szőlős gazda, aki a Sétaerdő mellett lakik. Az idén a kár 150–200 ezer dinár. Nemcsak a termés ment el, minden évben 3–10 fa kiszárad, a szőlőtőkék sem tudják kinevelni a termést, elsárgulnak. Tíz, tizenöt évvel ezelőtt a Sétaerdő mögötti homokvidék jól termő szőlőskertekkel volt tele. Most menekül, aki teheti. Mondja meg, kihez forduljunk?” – olvashattuk 1987-ben a Magyar Szóban.