Május 25-én, hétfőn volt dr. Munk Artúr születésének 140. évfordulója. A neves szabadkai orvost és írót nem kell bemutatni olvasóinknak. Közismert, hogy hajóorvosként tagja volt a Carpathia nevű gőzhajó tisztikarának, amely elsőnek sietett a Titanic hajótöröttjeinek megmentésére. Emellett zászlóaljorvosként részt vett az I. világháborúban, és éveket töltött hadifogságban. Élményeit naplóban, önéletrajzi írásokban örökítette meg. Emlékét városunk központjában mellszobor őrzi, amit harminc évvel ezelőtt lepleztek le. Napilapunk 1996. május 31-ei számában így számoltak be arról az eseményről:
„Szerda [május 29-én] délután újabb mellszoborral gyarapodott a Zenede mögötti parkban a szabadkai származású írókat ábrázoló szobrok tábora. Ezúttal a száz éve született orvos-író, Munk Artúr bronzportréját, Weil Erzsébet alkotását leplezték le.
A szoboravató ünnepségen először Gubás Ágota, a községi képviselő-testület társadalmitevékenység-ügyi tanácsának elnöke, majd Milovan Miković író-újságíró méltatta a szegény sorból kikerült és éppen ezért az elesettek iránt igen fogékony író és orvos, a betegbiztosító egyik megalapítója érdemeit. Korhecz Imola felolvasta az író Doktor bácsi című versét. A szobrot
Siflis Zoltán községi művelődésügyi titkár és Grgo Francišković társadalmitevékenység-ügyi titkár leplezték le.”
Korábbi tárcánkban már felhívtuk a figyelmet arra, hogy a két világháború között dr. Munk Artúr Orvosi Dolgok címmel külön orvosi rovatot vezetett a Bácsmegyei Napló című szabadkai napilapban. Ezekben az olvasmányos és figyelemfelkeltő írásaiban orvosi szaktekintélyként többek között igyekezett felhívni az olvasók figyelmét az egészséges életmódra, az akkori orvostudomány legújabb eredményeire. Ugyanígy e rovat hasábjain keresztül igyekezett felvenni a harcot az egészségügyi áltudományok és módszerek ellen. A mai kor emberének dr. Munk Artúr ezen írásai azért is érdekesek lehetnek, mert belőlük sokat megtudhatunk az I. világháború utáni Szabadka hétköznapjairól. Az 1926. november 21-ei Bácsmegyei Naplóban megjelent írásában például a kuruzslás veszélyeire hívta fel a figyelmet:
„Nálunk a háborút követő években szaporodtak el a kuruzslók, akik a legkülönbözőbb módszerekkel dolgoznak. Az egyik krumplira fekteti a nemibetegeket, hogy a vérük tisztuljon, a másik meg kizárólag kenéssel gyógyít. A külvárosi, szállási kuruzslók minden beteggel a saját váladékát itatják meg és ugyanavval borogattatják a fájós testrészeket. Aztán vannak olyanok is, akik mindenkit megvillamoznak, magnetizálnak és hipnotizálnak. Ismerünk Szuboticán egy asszonyt, aki »vízbe nézéssel« gyógyítja a »feleket«. Az aktiv kuruzslók közül talán az imádságos asszonyok a legártatlanabbak: ők szépen lemorzsolják a maguk értelmetlen hókusz-pókuszait és avval elengedik a beteget diagnózis nélkül. Isten nevében.” – írja a neves orvos, majd alább egy konkrét szabadkai esetet ismertet:
„Az utóbbi hónapokban veszedelmes, mondhatni járványszerű tünetet észleltünk Szuboticán: ismeretlen tettesek egy japán eredetű gombát terjesztenek és azt fünek-fának melegen ajánlják. »Azt állítják, hogy ez a gyógygomba, illetve »csodagomba« minden betegségnél használ, de különösen érelmeszesedésnél (!), tuberkulózisnál (!!) és gyomordaganatoknál (!!!) művel csodákat. A gomba – amit a Bácsmegyei Napló olvasói beküldöttek – külső megtekintésre nyúzott bőregér szárnyaira, vagy hogy jobb hasonlattal éljünk: egy uraságtól levetett barna antilop cipőfelsőrészre emlékeztet. Használati utasítás: öntsd le a csodagombát naponta egy pohárnyi cukrozott hideg teával és egy napi állás után idd meg a levét. A gombát egy külföldi és egy hazai laboratóriumban megvizsgáltattuk és kiderült, hogy a csodagomba gyógyhatóanyagot nem tartalmaz, még egy pirinyót sem. Eszerint tehát a leve se lehet gyógyító hatású. A vizsgálat a napnál is világosabban döntette ki, hogy a gyógyulás csak beképzelésen, autoszuggesztión alapszik. De hiszen azt a lében és szóban forgó japán gomba mindenségét: nem volna ez egy cseppet se veszélyes, ha kizárólagosan képzelt betegek szürcsölnék a gomba levét, de egyenesen kétségbeejtő a helyzet, ha látjuk, halljuk, hogy boldog, boldogtalan issza, így aztán ennek is a komoly betegek isszák meg a szó szoros értelmében a – »levét« és csúnyán fizetnek rá erre az olcsó és egyszerű »gyógykezelésre«. És éppen itt van a bibi: az igazi betegek a gomba használata közben megfeledkeznek a helyénvaló speciális orvosi kezelésről, esetleg műtétről és mire orvos kezébe kerülnek, a baj gyógyíthatatlanná válik, az orvosi beavatkozás – elkésett.” – figyelmeztetett száz évvel ezelőtt dr. Munk Artúr.
Nyitókép: Dr. Munk Artúr mellszobra / Fotó: Molnár Edvárd
