Búcsú a „megpróbáltatás évétől”

Harminc évvel ezelőtt az újév nem sokkal az után köszöntött be, hogy 1995. december 14-én Párizsban hivatalosan is aláírták a Daytonban megkötött békemegállapodást. Ezzel véget ért a Bosznia-Hercegovinában három és fél éve dúló háború. Igaz, az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban vagy Kis-Jugoszláviában az újévvárásra inkább a megélhetési gondok nyomták rá bélyegüket. A Magyar Szó 1996. január 3-ai számának vezércikke legalábbis erről tanúskodik.
„Mi másról szólhatna az új év első vezércikke, mint arról, hogy íme, ez is elkezdődött. Sokunk szerint hála istennek, hogy végre véget ért az elmúlt esztendő, hiszen túlnyomó többségünk számára a megpróbáltatások éve volt 1995. Nehéz éveket hagytunk magunk mögött. Hogy miért tűnt a legnehezebbnek mégis a tavalyi. Az utca embere szerint azért, mert kimerültünk. Anyagilag, erkölcsileg, szellemileg. Feléltük a tartalékainkat. A nyugdíjas elköltötte hosszú éveken át összekuporgatott pénzecskéjét, a munkás (ha nem maradt munka nélkül) olyan keveset keresett, hogy kénytelen volt a tartalékaihoz nyúlni.
Kimerültünk a kilátástalanság miatt is – vagy inkább belefásultunk mindabba, ami kínzott bennünket. A mindennapi megélhetési gondokba belefáradt embernek nemigen vannak egetrengető gondolatai. Talán ez is volt a cél. Hogy ne születhessenek sem bátrak, sem nagy dolgok. A történelem folyton ismétli önmagát: bedőltünk az oszd meg és uralkodj ős régi elvének” – olvashatjuk Miskolci Magdolna vezércikkében.
És milyen volt az 1995-ös év Szabadka számára? Erre a kérdésre a választ napilapunk december 30-án megjelent, négy napra szóló, szilveszteri számában találjuk. A hatodik oldalon ugyanis a vajdasági magyar polgármesterek évértékelőit találjuk. Köztük volt Kasza József, Szabadka akkori polgármestere is, aki a következőképpen értékelte az óévet:
„–  Az a legnagyobb eredmény, hogy sikerült megőrizni a nyugalmat, a békét, a toleranciát, ami ezt a környezetet jellemzi évszázadok óta. Ha visszatekintek az elmúlt évre, és figyelembe veszem, hányszor voltak provokációk, amelyek megbolygathatták volna az együttélést, akkor ez nem kis eredmény, hiszen az emberek minden tekintetben kimerültek. Kilátástalannak látják még mindig a jövőt. A háborút nem éreztük, nem is érezhettük a sajátunknak, szenvedő alanyai mégis mi lettünk és a gyerekeink, s még manapság is ellenségképet festenek a vajdasági magyarságról, akik 1100 éve élnek ebben a térségben. A történelmet nem lehet megmásítani, tetszik ez valakinek, vagy sem. Mi itthon vagyunk, és itthon akarjuk érezni magunkat” – összegezte a polgármester.
És miként köszöntötték az 1996-os évet a szabadkaiak? Szerencsére a Magyar Szó január 3-ai számában egy bővebb beszámolót találunk erről. Ebből megállapíthatjuk, hogy harminc évvel ezelőtt is nyugalomban köszöntött az újév városunkra.
„Békebeli időkre emlékeztető lázas készülődés előzte meg Szabadkán a szilveszterezést. Csúcsforgalom volt a város és a bolhapiac között ingázó autóbuszokon, egyesek árulni (viszonteladással foglalkozva pótolni a nyomorúságos bevételt), mások pedig olcsó élelmiszer és
ajándék beszerzésének reményében utaztak a szabadkai legnagyobb piacra.
Az év utolsó estéjén legtöbben valamelyik vendéglőbe igyekeztek, az ólmos esőtől síkossá vált úton azonban sokan kibillentek egyensúlyukból, még mielőtt felhajtották volna az első poharat.
A vendéglők megteltek, jóllehet nem volt olcsó mulatság a szilveszterezés, mert a keresettebb helyeken ötven német márkát vagy annak megfelelő összeget kellett fizetni személyenként, másutt legalább harmincat. Legolcsóbb volt a vendégeskedés baráti körben, ahol 15-15 márkát kellett összedobni. A lakosság többsége családi körben töltötte az óév utolsó éjszakáját. A krajinai menekültek százai pedig – akik nem jutottak családi elhelyezéshez – a palicsi, Novi Žednik-i és a bajmoki iskolában, valamint a palicsi autótáborban töltötték életük legkeserűbb szilveszteréjszakáját.
A mulatóhelyeken kitűnő volt a hangulat, odakinn pedig ropogós. Ki-ki a fennmaradt haditartalékából avagy más forrásból pufogtatta fegyverét örömében vagy bánatában. Kész csoda, hogy nem volt sérülés, legalábbis senkinek sem kellett a mentőszolgálathoz fordulnia. Ez
utóbbi látta el az ünnepek alatt a város százezernyi lakosát egészségügyi szolgáltatással. Az ügyeletes orvostól tegnap szerzett értesülésünk szerint szilveszter éjszakája aránylag nyugodtan telt el az utak síkossága és a lövöldözés ellenére. Még közlekedési baleset sem volt. Elsején és másodikán azonban sokat kellett dolgozni, de kimondottan az egyébként szokásos panaszok miatt” – olvashatjuk a harminc évvel ezelőtti Magyar Szóban.