A Szabadkai Közkórház kápolnája 129 éve áll a hívek szolgálatában. 1896-ban Szabadka vezetősége azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy engedélyezze egy kórház felépítését. Az új és modern egészségügyi intézmény, a betegek igényeinek kielégítése mellett, azért is volt sürgető ügy, mert a XIX. század második felében már szinte minden nagyobb város rendelkezett korszerű kórházzal. A kórház öt pavilonja és a kápolnája 1897-re készült el. Előbbi a Mária Valéria hercegnő nevét kapta, utóbbit viszont Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelték fel. Az évek alatt szinte folyamatos volt a liturgikus tevékenység a kápolnában, 1956-ban szakadt meg az akkori hatóságok beavatkozása miatt. Dr. Horváth-Militicsi Szabolcs a Szabadkai Közkórház gasztroenterológus és hepatológus szakorvosa a szívén viseli a kápolna sorsát. Fontosnak tartja, hogy minden évben megemlékezzenek annak évfordulójáról.
– Az ablaküvegeket sokáig deszkaborítás fedte, eltakarva a rajtuk látható szenteket. Majd 1991-ben újra megnyíltak a kapuk a hívek előtt. Azóta minden vasárnap 11 órakor szentmisét tartanak a kápolnában. Különlegessége, hogy az oltár alatt egy időkapszula található, amelyben elődeink hagytak üzenetet az utókor számára. Az akkori kor nehézségeit tartalmazza ez és a jövőbe vetett hitüket – mondta el dr. Horváth-Militicsi Szabolcs, aki arra is felhívta figyelmet, hogy a kápolna búcsúját minden évben a Szent Erzsébet emléknapja előtti vasárnap tartják. Ez most november 16-ára esik.
Az Árpád-házi Szent Erzsébet nevét viselő kápolna oltára alatt egy időkapszula van
A szentmisét 11 órakor Marko Forgić főtisztelendő celebrálja majd. Korábban Miocs József a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium néhai rektor-igazgatója is arra törekedett, hogy összefogja a közösséget és együtt ünnepeljék meg a kápolna évfordulóját minden évben. Törekvései nem múltak el nyomtalanul, hiszen évről évre egyre többen vesznek részt a templombúcsún.
A sajtótájékoztatón részt vett Góli Csilla, Szabadka polgármestere is, aki arról beszélt, hogy 1896-ban a városatyák fordultak az országhoz a kórházzal kapcsolatos kéréssel.
– Most mi Szabadka Város vezetésében ugyanebben a helyzetben vagyunk. Várjuk, hogy megkapjuk az állami támogatást, hogy a Szabadkai Közkórház újra fellegyen újítva. Természetesen fontos, hogy a szekundáris egészségügyi intézmény fellegyen újjítva. Javuljon a betegellátás, hogy az Szabadkához méltó legyen, illetve a páciensek számához, akik ehhez az intézményhez gravitálnak – összegezte gondolatait Góli Csilla, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy szeretnék ha a kápolna, illetve a pavilonok megőrzésére is lenne elegendő pénzforrás.
Nyitókép: Minden vasárnap tartanak szentmisét a kápolnában (Bartus Bella felvétele)


