November 17-től 21-éig, azaz hétfőtől péntekig 7.30-tól 17 óráig nyílt napot tartanak a Szabadkai Egészségház Anya- és Gyermekvédelmi Szakszolgálatán, ahol bejelentkezés nélkül vehetik fel a fiatalok a HPV-vírus elleni védőoltást. Azok a 15 évnél fiatalabb lányok és fiúk, akik szeretnék felvenni az ingyenes, HPV vírus elleni védőoltást, szülői engedéllyel tehetik azt meg. Az ehhez szükséges nyomtatványt az Anya- és Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál kaphatják meg az érdekeltek a vizsgálat előtt. A 15 évnél idősebbek saját elhatározásuk nyomán önállóan is jelentkezhetnek a védőoltásra. A HPV-vírus elleni oltást a 9-től 14 év közötti fiatalok két dózisban kapják meg, míg a 15 és 19 év közöttiek három dózist kapnak. Szerbiában a HPV elleni oltás nem kötelező, azonban kiemelten javasolt, ugyanis rendkívül hatásos a fertőzés ellen és a legbiztonságosabb oltóanyagok egyike. A humán papillomavírus a bőr és a nyálkahártya sejtjeit fertőzi meg. Közel 200 típusa ismert, melyek közül megközelítőleg 40 képes megfertőzni a nemi szervek, a végbél, a szájüreg és a légcső hámját. Az esetek 90 százalékában ez a fertőzés felelős a végbél, 70 százalékában a méhnyak és garat, míg 60 százalékában a péniszrák kialakulásáért. Az intézet közleményében felhívja a figyelmet arra, hogy a védőoltás megvédi a nőket a méhnyakráktól, míg a férfiakat a nemi szerv különböző rákos megbetegedéseitől. Továbbá a védőoltás mindkét nemet megvédi a vastagbél, a légcső-, a hangszál-, a garat- és a szájüregi rák kialakulásától.
Nyitókép: A HPV elleni védőoltás több rákos megbetegedés ellen is védelmet nyújt / Fotó: Illusztráció/pixabay.com


