1912-ben ugyanazon a napon, szeptember 15-én adták át a szabadkai Városháza épületét, valamint a palicsi szecessziós épületegyüttest, köztük egyebek mellett a Vigadót is. Az épületek elkészültének emlékére ugyanekkor emelték a Palicsi-tó partján található emlékkutat is, ami a mái napig a sétány egyik gyöngyszeme, ami megállásra készteti a járókelőket. Az emlékkutat több, mint száztíz éves történelme során többször átalakították, felújították, sőt egy időben át is helyezték a Női strand mellé. Az objektum most teljes egészében megújulhat, miután Vajdaság Autonóm Tartomány Gazdasági és Turisztikai Titkársága 1,8 millió dináros támogatást biztosított a projektre.
A Községközi Műemlékvédelmi Intézet honlapján található információk szerint az emlékkút elkészítésére négy tervet adtak be, és az illetékesek a legszerényebb tervet fogadták el, hisz az illeszkedett leginkább a környezetébe. Maga az emlékkút alapját két hármasosztatú medence alkotja. A víz a központi oszlopra támaszkodó harcsát, vadkacsát és szárcsát mintázó szobrokból folyik a belső medencébe. Az oszlop csúcsán egy virágcserép található. A monolitoszlopon eredetileg Kosztolányi Dezső sorai kaptak helyet, a két világháború között azonban a szöveget módosították, és Palics történelméről szóló szövegek kerültek fel rá szerbül cirill és latin irtásmóddal, valamint magyar nyelven. Az 1960-as években a szobrot áthelyezték a Női Strand elé, majd 1981-ben a Községközi Műemlékvédelmi Intézet visszahelyeztette eredeti helyére, ahol jelenleg is áll. Ekkor felújították a kút vízvezetékeit, valamint az objektumon lévő kisebb sérüléseket is kijavították. 1995-ben az emlékkút egy teljes körű felújításon esett át, és a szobrok anyagát, a követ, bronzra váltották fel, amivel hosszú távon biztosítani tudták azok állagának megőrzését.
A tervek szerint az emlékkutat a közeljövőben teljes egészében felújítják. Minderről Bálint Novák Mirellával, a Palics Park Kft. megbízott igazgatójával beszélgettünk.
– A Tartományi Gazdasági és Turisztikai Titkárság közel 1,8 millió dinárt irányzott elő az emlékkút felújítására. Az épületen legutóbb 1995-ben végeztek nagyobb felújítást, mivel az akkorra nagyon rossz állapotba került, és a kőszobrokat akkor bronzból öntötték ki. A most megítélt tartományi támogatásból a kőelemeket és a bronzszobrokat is restaurálni fogjuk. Az egész objektumot szétszedik, és a vízvezetékeket is felújítják, mert az alapvető problémát az jelentette, hogy ezek elöregedtek. Emellett a medence is rossz állapotban volt, a víz több helyen folyt belőle. A medencéket is felújítják, mind a belsőt, amibe a szobrokból csorog a víz, mind a külsőt, amibe virágot szoktunk ültetni. Az építményt a műemlékvédelmi előírások szerint újítják fel, és a munkálatok a Községközi Műemlékvédelmi Intézet felügyelete alatt valósulnak meg – mondta Bálint Novák Mirella, aki azt is hozzátette, hogy az oszlopokat megtisztítják, restaurálják, aminek köszönhetően az ott lévő szöveg is olvashatóbbá válik majd.
A törvényekkel összhangban a cég első feladata a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési pályázat kiírása lesz, és ezt követően a munkálatok az időjárási viszonyok függvényében valósulnak meg. A renoválás bizonyos részfeladatainak elvégzéséhez az adott részeket el kell szállítani, így azok nem függnek az időjárástól. Az objektum működése a téli hónapokban rendszerint szünetel, így ha minden a tervek szerint halad, a felújítás nem okoz hosszabb szünetet, és a kutat tavaszra újra üzembe helyezik.
Vajdaság Autonóm Tartomány a korábbiakban is több alkalommal támogatta a Palics Park Kft. projektjeit. Az idén a Vértó melletti parkoló kiépítésére, aminél jelenleg a közbeszerzés folyamata zajlik, a Férfistrandnál lévő móló veszélyes elemeinek cseréje és felújítására, és a Bagolyvár felújítására is sikerült tartományi pénzeszközöket biztosítani, hallhattuk Bálint Novák Mirellától.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd



