Szabadka köztéri szobrait, illetve szökőkútjait, csobogóit, emléktábláit és emlékjeleit, valamint közkeresztjeit bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka utca- és térneveit mutatjuk be. Kiknek a nevét viselik városunk utcái és terei? Kik voltak ezek a személyek? Kinek nevét viselték korábban ezek az utcák? A többi között ezeket a kérdéseket igyekszünk megválaszolni. Eközben pedig az utcák kialakulásának története és Szabadka múltja is feltárul majd e sorozatban.
A Mijo Mandić utca a Gát helyi közösségben található, a Lajčo Budanović püspök és a Mihajlo Radnič utcák között, és egy Szabadkához kötődő neves bunyevác újságíró, tanár, közéleti személyiség nevét viseli.
Mijo Mandić (vagy magyarosan Mándity Mihály) 1857. szeptember 12-én született Katymáron, szegény bunyevác parasztcsaládban. Az általános iskolát szülőfalujában, a középiskolát Kalocsán végezte, ahol Ivan Antunović püspök segítette előmenetelét. 1873-ban Antunović tanácsára tanítóképzőbe iratkozott be, amit kimagasló eredménnyel fejezett be. Tanári pályáját 1876-ban kezdte meg Bogyánban. 1878-ban a Baja melletti Garára költözött, ahol a helyi bunyevác iskolában dolgozott tanárként. Itt többek között megalapította a Bunyevác Olvasókört, írt földrajzból és természetrajzból tankönyvet bunyevác és sokác gyermekek számára, és nem mellesleg megismerkedett Pavka Karađićtyal, akit 1881-ben elvett feleségül. Egyik kezdeményezője és alapítója volt a Bunyevačko-šokačka Danica című kalendáriumnak. 1883-ban bunyevác–magyar és magyar–bunyevác szótárat adott ki, amelyek tízezer szavat tartalmaztak. Ugyanabban az évben személyes tragédia érte, elhunyt felesége és elsőszülött gyermeke. Ezután visszatért szülőfalujába, Katymárra.
Itt tanított, szabadidejében pedig a Neven című havi bunyevác lapot szerkesztette, amelyet Baján nyomtattak ki. Az újság első száma 1884. január 15-én jelent meg. 1892-ben költözött Szabadkára és lemondott a Neven szerkesztéséről. Mandić városunkban is a bunyevác kulturális élet egyik úttörőjévé vált, de dolgozott a magyar nyelvű Szabadka és Vidéke szerkesztőjeként is. 1918-ban, miután a szerb csapatok bevonultak Szabadkára, a szabadkai városi tanács tanfelügyelőjévé nevezték ki. E tisztségében a város nevében ő vette át az iskolákat a magyar hatóságoktól. 1923-ban nyugdíjba vonult és átvette a Szabadkai Városi Könyvtár igazgatói tisztségét, amelyet egészen 1932-ig töltött be. Ezután visszavonult a közélettől. 1933-ban megkapta a Szabadka díszpolgára címet. 1941-ben miután Szabadkára bevonultak a magyar csapatok, zaklatásoknak volt kitéve, kihallgatások, házi őrizetek sorát szenvedte el. Nem sokkal a partizán csapatok bevonulása után, 1945. január 9-én hunyt el Szabadkán. Nevét a Bunyevác Nemzeti Tanács által Szabadkán alapított Mijo Mandić Alapítvány őrzi, amit az oktatás támogatására hoztak létre.
A Mijo Mandić utca a dualizmus korában a Süveg utca nevet viselte, majd az I. világháború végét követő impériumváltás után, tehát még Mijo Mandić életében, megkapta mai elnevezését, igaz, a korabeli térképeken még csak röviden Mandić utca néven szerepel. A II. világháború utáni térképeken pedig már a Mijo Mandić nevet találjuk az utcanévtáblán, amelyet azóta is visel.
Nyitókép: Az utca a Gát helyi közösségben található / Fotó: Patyi Szilárd
