Az általános iskolások számára véget ér a tanév és végre elkezdődik a nyári vakáció. A középiskolásoknak erre még egy hetet várniuk kell. A végzősök pedig már most a jól megérdemelt pihenőjüket töltik. A tanévzáró, a régi korokban, amikor városunk nem bővelkedett oktatási intézményekben nagy eseménynek számított, amellyel a helyi sajtó is kitüntetett figyelemmel foglalkozott.1877-ben a Szabadka és Vidéke című hetilap július 5-ei száma például a következőképpen számolt be a városunk főgimnáziumának, Szabadka akkori legjelentősebb oktatási intézményének a záróünnepségéről:
„A helybeli gyinnasium ez évben úgy, mint minden évben jelentékeny számú közönség – szülők s a tanügy élén álló férfiak jelenlétében ülte meg szokásos zárünnepélyét, jun. 30-án a gymn. épület I. osztályában. Az ünnepély Tek. Jámbor Pál igazgató ur megnyitó beszédével vette kezdetét, melyet a jelenlevő közönség s az ifjúság lelkesült figyelemmel hallgatott végig, hogy azután meg győződést szerezzen arról, miszerint a t. igazgató ur oly sok évi lankadhatlan fáradozásai után s mindig csak az ifjúság lelki nemességét célzó munkálkodásaival nem fáradt el a küzdelemben, nem merité ki minden erejét; – de sőt – mintha minden év növelné erőit, erősbitné hitét, – ifjúi hévvel, s lelkesültséggel tud számot adni a lefolyt tanévről, annak sikeréről, a tek. tanári kar érdemdús működéséről s tudja biztatni azokat, kik a tanügy jövőjében kételkednek, – tudja bátoritni, s ujbuzgalomra serkenteni a tanuló ifjúságot, s örökké emlékezetes tanácsokat ad útra azon ifjaknak, kik elhagyva az intézet szűk körét, az élet komoly iskolájába lépnek. A méltánylat s elismerés harsogó éljenzésben nyilatkozott.”
Ráadásul az ünnepségről szóló beszámoló mellett a hetilap július 15-ei száma még teljes terjedelmében közölte is a főgimnázium igazgatójának a záróünnepségen elmondott beszédét.
„Ha e város nemes közönsége nem halmozott volna el annyiszor érdemen felül jó indulata jeleivel; ha intézetünk kegyura, nem áldozott volna annyit főgymnásiumunkért: akkor minden aggodalom nélkül kezdeném beszédem; de szemben annyi áldozattal, annyi jótétemény élvezetében, komoly aggodalommal, a felelőség terhes súlya alatt, adok számot az iskolai évről, jól tudván, hogy a nagy mérvű várakozásnak – határtalan volt legyen bár az intézet virágzására fordított törekvésünk, korlátolt erőnknél fogva egészen meg nem felelhettünk. Valóban, példátlan e város nagylelkűsége az intézet iránt; mert nemcsak hajlékot adott a tudományoknak, mert nemcsak a tanárikar anyagi jólétéről gondoskodott állami bőkezűséggel, hanem fényes ösztöndíjakat is oszt évenkint: a kenyér mellett koszorút is ad, hogy mint a classikusok népe versenyre buzditsa az ifjúságot. Azért forró köszönet a főgymnasium Maecenásának, ki felfogva a kor szellemét, megmutatja az ifjú nemzedéknek a nemes irányt, melyben haladnia kell, megmutatja a testvérvárosoknak mily példák után induljanak.” – kezdte beszédét az igazgató, majd alább saját korának oktatását hasonlította az azt megelőző korokéval:
„Valóban ha a tudomány mai állapotát a régivel összehasonlítjuk, először is amaz öntudatra ébredünk mennyire hátramaradt nemzetünk századokon keresztül!
Ma egy 6-ik osztálybeli növendék encyclopedista, en miniaturé; füvész, bányász, vegyész, tornász, rajzoló, görög stb. minden deáknak egy kis könyvtára van, mig hajdan egy könyvből az egész gymnasiumot kitanulta.
Azelőtt két pálya állt a növendék előtt: az ügyvédi és egyházi pálya. Ma? száz pálya áll nyitva, a
távirdahivataltól a tengerészetig.
A közoktatás terén történt haladás különös örömmel töltheti el az alföldet, jelesen Bácsmegye közönségét, mert az utósó években főgymnasiumok keletkeztek N.-Becskereken, Fehértemplomban, Páncsován, Zomborban, Újvidéken, hol nem csak tudományos küldetése van a tanárnak, hanem a nemzetiségnek egyszersmind terjesztője is.
De a legfőbb vivinány a tanügy mezején: a tanárképezde.
Talán a szerénység megsértése nélkül mondhatom, én válék első, ki a tanárképezde eszméjét megpenditém az országgyűlésen, kijelentvén, hogy az ország alakja aszerint lesz fényes
vagy sötét, amint a tudomány e főcsarnokából világosság vagy homály terjed; amint itt teremtő szellemek vagy pedáns utánzók tanítanak.
Uraim! nem a bölcsőben, de az iskolában születnek a nagy emberek. A tanártestület nyomja a kor bélyegét az ifjú nemzedék homlokára. Boldog azon nemzet, mely fiai arcán olvashatja jövője képét, és százszor szerencsétlen, mely gyermekei homlokán nem veszi észre az uj kor hajnalát.
A halhatatlan emlékű közoktatási miniszter rögtön felfogta e termékeny eszme fontosságát és életet adott a tudomány főcsarnokának, mely tanárokat nevel.” – mondta nagy ívű beszédében az igazgató.
Nyitókép: Szabadka főtere a régi városházával, mellette a főgimnázium valamikori épületével / gradsubotica.co.rs
