2024. június 14., péntek
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

A vállalkozások jelentőségéről

A bajmoki Vetservis állatorvosi állomás húszéves múltra tekint vissza. A vállalkozás azóta is sikeresen működik, és a Prosperitati Alapítvány pályázatainak köszönhetően több felszerelést is meg tudtak vásárolni. Tegnap a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői, helyi önkormányzati jelöltjei látogattak el az állatorvosi állomásra.
Gyivánovity Dániel, a VMSZ szabadkai képviselőjelöltje a médiának adott nyilatkozatában a vállalkozások fontosságát hangsúlyozta.
– A VMSZ szabadkai programjának három tartóoszlopa van. Az egyik az épített örökségünk és a kulturális identitásunk megőrzése, a másik Palics fejlesztése, a harmadik pedig a helyi közösségek arányos fejlesztése. Ez utóbbit a helyi önkormányzat különböző infrastrukturális beruházásokkal tudja megvalósítani, Bajmoknak is nagy szüksége van gázhálózatra, ivóvízhálózatra, szennyvízcsatorna-hálózatra, de ugyanilyen fontos, hogy a vállalkozókat is támogassuk, akik helyben munkahelyeket teremtenek, közösséget építenek. A Vetservis kétszer is nyert a Prosperitati Alapítvány pályázatán. A helyi közösségek szempontjából fontos, hogy legyenek vállalkozók, legyenek tenni akaró emberek, és ezt a Prosperitati Alapítvány is támogatja – mondta Gyivánovity.
A Vetservis állatorvosi állomás képviseletében dr. Hegedűs József, a vállalkozás alapítója, a VMSZ képviselőjelöltje nyilatkozott az újságíróknak.
– A Vetservis jelenleg négy állatorvost alkalmaz. Nagy és kis állatokkal egyaránt foglalkozunk, és a tevékenységünknek ma már nagy a felszereltség-igénye, főleg a diagnosztikában. A Prosperitati Alapítvány segítségével egy digitalizált röntgengépet tudtunk beszerezni, emellett mikroszkópokat, embriókereső nagyítókat vásároltunk. Ahhoz, hogy meghatározzuk, hogy egy állatnak milyen problémája van, ma már elengedhetetlen, hogy teljes vérképet meg tudjunk csinálni, hogy ultrahang- és röntgenfelvételt tudjunk készíteni, és egyéb kivizsgálásokat tudjunk készíteni – fogalmazott Hegedűs József.

Nyitókép: Benedek Miklós felvétele