2024. április 12., péntek

Százhúsz éves a Raichle-palota

Jubileumi rendezvénysorozat a Szabadkai Kortárs Galériában

A Szabadkai Kortárs Galériának otthont adó Raichle-palota építése 120 évvel ezelőtt fejeződött be, és ennek apropóján az intézmény egész évben különböző rendezvényeket tart. A jubileumi rendezvénysorozat tegnap Raichle Ferenc mellszobrának megkoszorúzásával vette kezdetét.
Az 1869. február 23-án, azaz pontosan 155 évvel ezelőtt Apatinban született Raichle Ferenc több közismert szabadkai épületet tervezett, így a Szabadkai Városi Könyvtár, valamint a Gimnázium épületét is. Legismertebb alkotása azonban a szecessziós építészet, és így egész Szabadka egyik legreprezentatívabb épülete az úgynevezett Raichle-palota, amit a családja lakóházának szánt, és ahova 1905-ben költöztek be. A család azonban csupán négy éven keresztül élt az épületben, és ezt követően elhagyta Szabadkát, és előbb Szegeden, majd Budapesten telepedett le. Raichle Ferenc 1960-ban Budapesten hunyt el. A Raichle-palota az első világháború ideje alatt kórházként működött, 1946 és 1968 között a Városi Múzeumnak adott otthont, ezt követően pedig a Szabadkai Kortárs Galéria, vagy korábbi nevén a Képzőművészeti Találkozó székházává vált.
Raichle Ferencnek a róla elnevezett téren álló mellszobrát Szalma Viktória, a Szabadkai Kortárs Galéria igazgatója koszorúzta meg, aki a médiának adott nyilatkozatában a híres építész munkásságát is méltatta.
– A Raichle-palota december 28-án lett 120 éves, és december 28-áig minden hónapban egy-egy rendezvénnyel megemlékezünk erről az évfordulóról. A mai koszorúzás is ezen sorozat egyik programja, hisz az épület építésze, Raichle Ferenc ma lenne 155 éves. E szobornál nem szoktunk rendszeresen koszorúzni, de úgy éreztük, hogy ez egy jó alkalom arra, hogy megemlékezzünk mindarról, amit az építész nekünk, és az egész Szabadkának hagyott – fogalmazott Szalma Viktória.
A Raichle-palota építésének 120. évfordulójáról előadásokkal, egy gyermekeknek szánt táborral, valamint koncertekkel emlékeznek meg.

Nyitókép: A Szabadkai Kortárs Galéria munkatársai Raichle Ferenc szobránál / Benedek Miklós felvétele