2024. április 22., hétfő

Almási Gábor: Tanulólány

A Szabadkai Városi Múzeum kiállította február hónap műtárgyát

Egy szobrot választott a Szabadkai Városi Múzeum a februári hónap műtárgyává, melyről Ninkov K. Olga, a múzeum művészettörténésze írt összefoglalót.
Almási Gábor (Tóthfalu, 1911–Szabadka, 1994) szabadkai szobrászművész Tanulólány című korai műve 1939-ben keletkezett. Abban az időben a szerző műbútorfaragóként kereste kenyerét a szabadkai Sipos és Fiai bútorgyárban, s az egyik ottani, 1932-ben készült dekoratív munkája – Lifka Sándor neobarokk szekreterének faragott elemei – szinte állandó jelleggel szerepel a Szabadkai Városi Múzeum tárlatain, ellentétben a most bemutatott alkotással, ami ritkábban kerül a közönség elé. Az idén azonban, a megrendezendő tárlaton látható lesz ez az alkotás is. A szobrot február 14-én, a Nemzetközi Könyvajándékozás Napja alkalmából helyezte most a múzeum a figyelem középpontjába – írja Ninkov K. Olga.
Almási Gábort a szobrászat felé Oláh Sándor irányította, akinél 1932-ben festeni tanult. A nagyközönség egy tárlaton fedezte fel tehetségét 1936-ban. Ugyanebben az évben a Munkásotthonban leleplezték Maksim Gorkij mellszobrát, 1938-ban pedig a Népkör bízta meg József Attila portréjának az elkészítésével. A háború után Hangya András szabadkai figurális rajztanfolyamának a résztvevője volt (1945), majd Hangya távozásával 1946 őszén átvette a tanfolyam vezetését. 1946-ban fogott hozzá ahhoz a zenészportré-ciklushoz, amely ma is a szabadkai Zeneiskola koncerttermét díszíti. A szerbiai Művelődési Minisztérium ösztöndíjasaként a belgrádi Képzőművészeti Akadémián tanult szobrászatot 1948–1952 között Lojze Dolinar osztályában. Tanulmányai alatt, 1949-ben, a palicsi állatkert számára mintázott egy nagy méretű elefánt- és egy oroszlánszobrot. 1952-től tagja volt a Szerbiai Képzőművészek Egyesületének. A Vajdasági Képzőművészeti Egyesület 1954-es kiállításán, az új vajdasági szobrásznemzedék tagjaként állított ki, J. Soldatović, R. Graovac és I. Aćin-Petrović szobrászokkal együtt. Hagyatékának egy része ajándékgyűjteményként került a Szabadkai Városi Múzeumba 2009-ben, ahol már korábbról is voltak alkotásai – például a Tanulólány című szobra.
A mellékelt alkotás egy kislány olvasás közbeni feszült figyelmét és jellemző testtartását ábrázolja. A szobor kompozíciója tömör és zárt, akárcsak a kislány összpontosuló energiája, célzott figyelme. Mint a legtöbb Almási-szobor, ez is gipszből készült. Almási kiváló portrészobrász volt, legismertebb szobrai is e műfajt képviselik: például Savoyai Eugen és József Attila arcképe a Zentai Városi Múzeumban, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Lifka Sándor, Garai Béla mellszobra és Székely Tibor domborműve Szabadkán, Jovan Jovanović Zmaj arcképe Magyarkanizsán, Szarvas Gábor portréja Adán. A Tanulólány alanya a közvéleményben ismeretlen, de a szerzőhöz közel állt – hiszen völgyesi rokona, a tizenhárom éves Almási Erzsébet volt a modell, ami nem kötelezte az alkotót a konvencionális testtartására. A finom gyermekarc domború homloka azáltal, hogy kissé előrehajtott, hangsúlyozottá válik, amit fokoz az áll alá támasztott kézpár. A kezek tartásának alig észrevehető asszimmetriája ritmust, finom feszültséget kölcsönöz a zárt szerkezetnek. Az ereszkedő szemhéjak alól az alulra helyezett olvasnivalóra – amely amúgy nem tárgya az ábrázolásnak – összpontosul a kislány figyelme.
Az olvasás, ahogyan a zene is, többször visszatért Almási életművébe. Ő maga is szeretett olvasni gyermekkora óta, az irodalmat élete végéig kedvelte. Talán azért is szerepel életművében számos író arcképe, amelyben a Tanulólány külön helyet érdemel egyéni hangvétele, művészi ereje miatt. Az érzékeny lelkületű művészhez közel állt a gyermekek világa – 1936-ban megszületett lánya, Magda, 1939-ben fia, Károly – és szeretettel tudott közelíteni a gyermekekhez szobrászként is. Ez a melegség, a megkülönböztetett figyelem árad az 1939-ben mintázott Tanulólány szobrából, amely egy fiatal szobrász és egy fiatal apa érzéseit és tehetségét tükrözi a végtelenbe – áll Szabadkai Városi Múzeum tájékoztatójában.

Nyitókép: Szabadkai Városi Múzeum / Hevér Miklós archív