2024. május 9., csütörtök

Megkezdődött a sínek lerakása

Lezárták a Zentai út egy részét

A Belgrád–Budapest vasútvonal szabadkai szakaszának felújítása több helyen is felforgatta a város közlekedését. A város központjában lévő forgalmas aluljáró lezárásával az autósok kénytelen alternatív útvonalakat használni. Ezen útvonalak száma a döntéshozók ígérete szerint folyamatosan növekszik majd, ahogy új alul-, illetve fölüljárókat adnak át a forgalomnak. Ugyanakkor a lehetőségek szűkülésének is tanúi lehetünk, hisz a Koszovó utca lezárásával egy viszonylag könnyen megközelíthető kerülőút szűnt meg, és tegnaptól csaknem két hónapig a Zentai út egy szakaszát sem használhatjuk.
A Belgrád–Budapest vasútvonal felújítását a döntéshozók jelentős gazdasági beruházásként tartják számon, tekintve, hogy lehetővé teszi az ipar számára fontos alapanyagok, a kereskedelem számára fontos árucikkek szállítását, illetve a remények szerint a személyszállítás tekintetében is előrelépést jelent. Talán éppen ezért fogadták el a polgárok a felújítással járó nehézségeket, ugyanakkor fokozott figyelemmel kísérik a történéseket. Ehhez remek lehetőséget nyújt a központban lévő gyalogoshíd.
Mint ismeretes, a gyalogoshidat a nyár elején azért építették fel, hogy a központi aluljáró átépítése idején a polgárok rajta juthassanak el a település egyik részéből a másikba. Viszont az emberek előszeretettel állnak meg rajta, hogy figyelemmel kísérjék az aluljáró átalakításának újabbnál újabb fázisait. A járókelők most például azt figyelhetik meg, hogy az aluljáró újonnan épített részén már a síneket is lehelyezték. A vasúti hídon az eddigi négy helyett a jövőben összesen tíz sínpár fut végig, vagyis az autósoknak a forgalom megnyitása után tovább kell haladniuk az így keletkezett alagútban.
A sínek lerakása már a múlt hét közepén megkezdődött. A munka folyamatában szemmel láthatóan jelentős kézi munkaerőre van szükség, hisz esetenként akár tíznél is több embert láthatunk, akik a síneket, talpfákat igazítgatják, igyekeznek azokat a megfelelő módon elhelyezni. Talán létezik ennél modernebb megoldás, de úgy tűnik, az építők ezen a helyszínen ezt tartják a legmegfelelőbbnek. Az emberben felmerül a kérdés, hogy vajon mennyi ideig tart a folyamat.
A Blic weboldala kedden arról adott hírt, hogy befejeződött a szabadkai vasútállomás rekonstrukciójának első fázisa. A tudósítás szerint ezt a munkát, amely az egész vasútfelújítás egyik legbonyolultabb feladata augusztus 12-én kezdték meg. Az elmúlt 45 napban 23 kilométernyi sínt helyeztek le, valamint 113 váltót szereltek be. Az állomáson végzett munkálatok hat épületet is érintenek, hármat a bontást követően az alapoktól építenek újjá, míg a további három teljesen új lesz.
A vasúti közlekedés a régi aluljáró bontásának megkezdésével sem állt le. A rajta meglévő két vágányt jelenleg is használják a vonatok, sínbuszok. Ennek az aluljárónak a lebontására feltehetően csak akkor kerül sor, ha a vonatok biztonságosan közlekedhetnek az új részen, és a forgalom az itt lévő vágányok felé terelődik. Vagyis a vasúti forgalom talán folyamatos lesz, köszönhetően annak, hogy az aluljáró átépítésével jelentősen kiszélesítik.

Az autósok kénytelenek újabb alternatív útvonalak után nézni, Molnár Edvárd felvételei

Az autósok kénytelenek újabb alternatív útvonalak után nézni, Molnár Edvárd felvételei

Ide kapcsolódik a hír, miszerint a vasút felújításán végzett munkálatok miatt tegnap egy újabb útszakaszt zártak le a forgalom elől. A Szerbia Útjai Közvállalat közleményben értesítette a polgárokat, hogy a Belgrád–Budapest vasútvonal szabadkai szakaszán végzett munkálatok miatt lezárják a Zentai út egy részét a szennyvíztisztítónál. A forgalomkorlátozás november 20-áig lesz érvényben.
Az autósok az említett útszakasz lezárása idején alternatív útvonalakat használhatnak.
Azok, akik a Makszim Gorkij utcán keresztül szeretnének áthaladni a városon, a Makszim Gorkij utcát követően a Zentai úton kell haladniuk, majd a Bajnát utca új szakaszán keresztül juthatnak el a Lošinj utcára, majd a Đorđe Natošević utcán át a Szegedi útra.
Az autópályáról a Szabadka-Kelet csomópontnál letérő autósok az Újvidéki úton keresztül Palicson át közelíthetik meg Szabadkát. A 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépjárművek a Szabadka-Észak, illetve a Szabadka-Dél csomópontot használhatják a városba jutáshoz.
Mindez tovább nehezíti az autósok helyzetét, ugyanis a központi aluljáró lezárása miatt az autópályáról sokan a Szabadka-Kelet csomópontnál jöttek le, hogy elkerüljék a forgalomkorlátozásokat. Most viszont ők is kénytelenek lesznek Palics irányából megközelíteni a várost, ezzel tovább terhelve a Majsai úti hidat vagy a Lošinj utcát.

Nyitókép: A sínek lerakásánál jelentős kézi munkaerőre van szükség, fotó: Molnár Edvárd