Mezei Zoltán, a Népszínház Magyar Társulatának igazgatója:
– Mindkét ügyben érintettek vagyunk, a medence ügyében, mint szabadkai polgárok, a Népszínház épületének ügyét pedig a bőrünkön érezzük, hiszen rólunk szól. Fájó dolog azt látni, hogy nem előre, hanem szinte visszafelé haladnak a dolgok. Nyilván a tervezés idején kellett volna gondolkodni, hogy nincs szükség ekkora épületre. A meglévőt újratervezni, egy részét lebontani a legborzasztóbb megoldás. Inkább kiábrándító és elkeserítő, hogy így alakulnak a dolgok. Amikor a bontásról és építésről döntöttek, akkor sem kérdezték meg a színházi szakmát, és most sem keresett meg, sem engem, sem a magyar társulat tagjait senki, hogy erről mi a véleményünk. Egy előnye volt az eddigi terveknek, mégpedig a két azonos kondíciójú terem, amelyre mindkét társulatnak, a magyarnak és a szerbnek is szüksége lenne, hogy egymás mellett fejlődni tudjon. Amennyiben ez nem lesz, akkor ott tartunk majd, mint most, hogy osztoznunk kell a termen, ami a nézőmennyiség majd a minőség rovására is megy. Szakmai szempontból kellene tekinteni erre, és úgy korrekciókat végezni. Az, hogy most elkezdenének visszafelé építeni, borzasztó.
Szabó Zsombor építész:
– Ez nem más, mint egy mese a Holdon. Szerintem ez várható is volt. Ez csupán a Demokrata Párt választási propagandájának egy része. Mindent, amit annak idején a VMSZ kezdeményezett, azt most megalomániásnak kiáltják ki. Én is azt mondtam, hogy ez egy megalománia. Akkor, amikor a DP a színház tervére szavazott, azt azért tette, hogy azt egy bizonyos építész cége kapja meg. Azt ígérték, hogy két éven belül befejezik a sétaerdei medencét, legalábbis ezt jelentette ki az akkori Városépítési Igazgatóság igazgatója. Most ugyanez a párt azt mondja, hogy ez az épület megalomániás. Hát ki csinált abból 12 000 négyzetméteres tervet? Ők. Most majd a Prozivkán elkezdik decemberben az építkezéseket, és hat hónap alatt felépítenek egy újat? A mi vidékünkön decemberben nem szokás építkezni. Az időjárási körülmények ezt nem engedik meg, és alapozni sem lehet. Nem lesz ebből semmi.
Tolnai Szabolcs rendező:
– Már a kezdetekben nagyon ellene voltam annak, hogy lebontsák a régi színházat. Újat nem tudok erről mondani. Az ország legrégibb színházépületét meg kellett volna őrizni, és olyasmit kialakítani, ami kielégíti az igényeket, illetve használhatóvá tenni. Ez egy régi kommunista beidegződés, lebontani a városmagokat, és megsemmisíteni azokat a dolgokat, amelyek közösségünk és városunk arculatához tartoznak. Legfontosabb dolgaink ezek, és ha megsemmisítjük őket, akkor sajnos nem marad semmink. Most szerintem csak az történik, ami várható is volt. Érdekes volt látni tegnapelőtt a Cseresznyéskert bemutatóját, ugyanis együtt ültem azokkal, akik kivágták ezt az erdőt.
Ágoston Pribilla Valéria, magyar szakos tanárnő, a Városi Könyvtár igazgatóhelyettese:
– Azt, amit elkezdtek, be kellene fejezni. Számomra valamilyen módon itt van a történet vége. Annak, hogy új építkezési területeket nyitnak most, nem sok értelmét látom. A városnak szüksége van egy nagyon komoly fürdőkomplexumra, de nem ismerem a sétaerdei medence kapacitását. Egy olyan medencekomplexumra van szükség, amely teljesen kielégíti a szabadkai lakosok igényeit, és maradéktalanul eleget tesz az elvárásoknak, hogy ne kelljen Mórahalomra vagy Szegedre utazgatni. Az én logikám szerint először be kell fejezni azt, amit elkezdtek, és csak azután lehet továbbgondolkodni. Most a színház itt fog éktelenkedni évek hosszú során át. Először olyan épületekben kell gondolkodni mint a könyvtár, a Beograd áruház, a zenede és a Hadseregotthon épülete, és csak azután belekezdeni valami újba.
(Molnár Edvárd felvételei)
