A Szent Teréz-székesegyházzal szembeni téren még a megszállás alatti években (1941–1944) egy emlékmű építésébe kezdtek. Fel is épült egy hosszú és masszív fal, amelyet egy monumentális, többfigurás kompozíció talapzatának szántak. Eredetileg a haza alapítóinak és védelmezőinek megbonthatatlan egységét szimbolizáló emlékművet terveztek, melyet Horvay János készített volna el.
Az alkotás sosem jutott el a kiszemelt helyszínre. 1944. október 10-én Szabadka felszabadult a fasiszta megszállás alól. 1946 novemberében pályázatot írtak ki az új emlékmű megalkotására. Egyetlen kritériuma az volt, hogy a régi talapzatra építsék.
Az emlékmű mauzóleumi szerepet tölt be. A bronzajtók mögött összesen 15 szabadkai polgár hamvai nyugszanak: a kivégzett, felakasztott vagy a felszabadításért vívott harcok során elesett forradalmárok, illetve a munkásmozgalom nagyjai. A talapzat köré részben téglafalat építettek, majd mészkővel borították azt. Az elülső oldalán és a fal felső részén bronzból készült domborművet és egy alakcsoportot helyeztek el. Az északi oldalon a sírkamrához vezető bronzajtó található.
Az elesett harcosok és a fasizmus áldozatainak emlékművét 1952. október 30-án leplezték le. Alkotója Toma Rosandić és mesterműhelye, a tervezők pedig Antun Rudinski okleveles műépítész, Pletikoszity Rózsa okleveles építészmérnök és Duško Gencel okleveles építészmérnök.
Mivel az emlékmű építésekor nem gondoltak az időjárás károsító hatására, a víz behatolt az emlékmű belsejébe. A Községközi Műemlékvédelmi Intézet 1979-ben próbálkozott a felújítással, de ezek a munkálatok sem tudták megakadályozni, ill. lelassítani az emlékmű további romlását. Végül 1985-ben indítványozták az emlékmű felújítását, amelyet május 27-én kezdtek meg, és október 10-én fejeztek be. A munkálatokat a szabadkai Integral Építőipari Vállalat végezte.
