Györgyén lakossága az elmúlt években megfogyatkozott, így ha az arányokat nézzük, egyre több az idős ember – magyarázta Nedeljko Horvat, a györgyéni helyi közösség közgyűlésének elnöke. Ezért nyugdíjasklub megnyitását tervezik a faluban, mégpedig az egészségház kihasználatlanul álló részében. A helybeliektől megtudtuk, hogy az egészségházat is önerőből sikerült felújítaniuk és a nyugdíjasklub kialakításában is részt vállalnak majd.
Kiemelte, arra törekednek, hogy a faluban tartsák a lakókat, sőt olyan „tartalmakkal” szeretnék megtölteni a falut, ami új lakókat vonzana hozzájuk.
– Sajnos Györgyén földrajzi fekvése miatt Szabadka egyik vakvágánya és sokszor azért nem jönnek az emberek Györgyénbe lakni, mert azt szeretnék, hogy minden a közelükben legyen, amire szükségük van. Ezen szeretnénk változtatni elképzeléseinkkel. A természeti adottságainkat és a szaktudásunkat szeretnénk kamatoztatni. Györgyén több irányba is fejlődhetne: a termelés, a gazdaság, vagy éppen az idegenforgalom irányában. Ezekre a lehetőségekre szeretnénk elsősorban rámutatni – mondta Nedeljko Horvat.
MEGKÉRDEZTÜK A GYÖRGYÉNIEKET
Milyen az élet a faluban?
Vuković Marija csaknem ötven éve él a faluban. Elmondta, hogy szinte mindenfajta infrastruktúrával sikerült felszerelni a falut, szórakozási lehetőségük viszont nincs. Mint mondta, még étterem sincs a faluban, illetve a fiatalok sem tudnak kijárni szórakozni.
Dragan Repčen hozzátette, ha a fiatalok elmennének Tavankútra, vagy éppen a városba szórakozni, gondot jelent a közlekedés, hiszen az éjjeli órákban nincs mivel hazajönniük.
Slobodanka Ivković kiemelte, mindig van mit csinálni a faluban. Az elmúlt két évben számos hiányosságot sikerült bepótolni, így már van saját orvosuk, aki a faluban él.
A helyi közösség elnöke rámutatott, minden lehetőséget szeretnének kihasználni, hogy a polgárok elvárásának eleget tudjanak tenni.
– Egyre nagyobb az igény a házi ápolás iránt, ugyanis a falu elképzelései szerint a fiatalok felé kell orientálódni, ugyanakkor nem hanyagolhatjuk el nagyszüleinket sem, így arra is figyelmet kell fordítanunk, hogy az ő igényeiket is kielégítsük. Már most is végeznek házi ápolást a faluban, mintegy 33 személy igényli az effajta ellátást, illetve 21 személy szorul segítségre a háztartás körül – tudtuk meg.
A helyi közösség tegnap együttműködési szerződést írt alá a Gerontológiai Központtal, amely alapján felújítják az egészségház eddig ki nem használt helyiségeit, ahol amellett, hogy nyugdíjasklub működik majd, helyet kap a házi ápolás is, és regionális központ működik majd, ellátva innen nemcsak Györgyént, hanem a környező falvakat is.
– A munkálatok és a felszerelés nem kellene, hogy egymillió dinárnál többe kerüljön. Ugyanakkor a közmunkákkal megoldhatnánk nemcsak a foglalkoztatást a nyugdíjasok klubjában, hanem a házi ápolás fejlesztésére is lehetőség nyílna – tudtuk meg Nenad Ivaniševićtől.
