Lelkiismeretes és nagy szakember volt ő – ezekkel a szavakkal búcsúztak barátai és munkatársai dr. Mirko Šinkovićtól, a Palicsi Állatkert igazgatójától.
Dr. Mirko Šinković itthon és külföldön is elismert szakember volt, aki kitűnő szaktudásával, szervezőkészségével és odaadásával tett szert tekintélyre a szakmában és munkatársai körében egyaránt.
Munkatársai azzal búcsúztak igazgatójuktól, hogy pozitív hozzáállása, jókedve és lendülete örökké velük marad. Az egész munkaközösség arra törekszik majd, hogy befejezze minden elkezdett törekvését.
A szakma is búcsúzott tőle. Kollégái arra hívták fel a jelenlevők figyelmét, hogy dr. Mirko Šinković sohasem foglalkozott súlyos betegségével, gondjait megtartotta magának, mindig a fejlesztésen gondolkodott, csak azzal törődött, hogyan lehetne a munkájában szebbet és jobbat teremteni. Körülötte mindennek ő volt a hajtóereje.
Tanítványai a kiemelkedő pedagógust és az energikus előadót búcsúztatták. Mint elmondták, megtiszteltetés volt a számukra, hogy az egyetemen a tanárukként tisztelhették.
Dr. Mirko Šinkovićot tegnap a Bajai temetőben helyezték örök nyugalomra.
