A városi képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén döntöttek a képviselők arról, hogy a belgrádi Norma Group Kft.-nek, amely alkatrészgyárat szeretne felépíteni Szabadkán, térítésmentesen bocsátják rendelkezésére a Kisbajmokon levő ipari zóna háromhektárnyi területét.
A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői felhívták a figyelmet arra, hogy ez a garancia nem elég. Véleményük szerint a város érdekeit a feltüntetett szerződéstervezet nem képviseli. Mint ahogy Csúszó Endre kiemelte, a város tálcán kínál fel mindent a beruházónak, noha semmit sem kap vissza. Feltette a kérdést: a szerződésben foglaltak szerint a városnak kötelezettsége is van, határidőre kell az infrastruktúrát kiépítenie, mi lesz akkor, ha ezt nem tudják teljesíteni? Ebben az esetben a város köteles megtéríteni a belgrádi cégnek a valós kárt. Maglai Jenő is azt ecsetelte, hogy amíg a beruházó kötelezettségei minimalizáltak, a város maximális kötelezettségeket vállalt magára. Hozzáfűzte: biztosítékot kell kérni a befektetőtől, hogy a telket nem adja el 2015-ig. Kern Sólya Mária kiemelte: nem a beruházók ellen szólalnak fel, hanem olyan biztosítékot szeretnének látni, amely szavatolja, hogy 2015 után is minden működni fog.
Saša Vučinić a felszólalók kérdéseire reagálva elmondta, az ülés témája csupán a telek térítésmentes használata, a szerződés megfogalmazása a későbbi megbeszélések tárgya. A befektető csak a telket kapja térítésmentesen, ám minden mást, az infrastruktúra megépítését is meg fogják fizettetni vele. A Norma Group 12 millió eurót fektet be ebbe a vállalkozásba. A polgármester elmondta: az infrastruktúra kiépítésének határideje miatt nem aggódik, hiszen a Metro megépítésével szűkebb határidő alatt végeztek.
Buckó György végül javaslatokat tett a szerződés megfogalmazására. Mint mondta, olyan záradékra van szükség, amely megakadályozza, hogy a szerződés megvalósítása előtt eladják a területet. Egyenlő megterhelésű kötelezettségeket kell belevinni az okiratba. Rövidnek ítélték az 5 éves feltételeket, hosszabb időre kellene a szerződéssel kötelezni a beruházót. Rámutatott, ha komoly befektetőről van szó, nem ijed meg ezektől a kitételektől.
A közel másfél órás vita után végül többségi szavazattal elfogadták a javaslatot.
