A szabadkai Közegészségügyi Intézet huszonnégy általános iskolában végzi majd el a talaj minőségének ellenőrzését. Mint arra dr. Mamužić Kukić Zorica, az intézet higiénés és humánökológiai központjának osztályvezetője kiemelte: méltánytalanul kevés figyelmet fordítunk a talaj szennyezettségére, noha közvetlen kapcsolatban vagyunk vele napi tevékenységei során, közvetett módon pedig a táplálékon keresztül kerül kapcsolatba a szervezetünkkel.
Dr. Mamužić Kukić Zorica elmondta, hogy az észak-bácskai körzetben nem vizsgálják rendszeresen a talajt, így az iskoláskor előtti intézményekben és az iskolákban sem, holott a gyerekek szervezetébe a szabadban töltött idő alatt jelentős mennyiségű por kerül. Ezért döntöttek úgy, hogy az oktatási intézmények udvarának talaján végzik majd el a szennyezettség-vizsgálatot. Megtudtuk: ugyan az Európai Unióban folyamatos a talaj szennyezettségének ellenőrzése, nálunk ez nem jellemző. Egyes szerbiai városokban, illetve községekben már elvégezték az analízist, így Újvidéken is, ott az iskoláskor előtti intézmények udvarát vizsgálták, és a közlekedésből származó szennyeződések jelenlétét mérték. Kiderült, hogy a nehézfémek (például az ólom vagy a réz) jelenléte magasabb a megengedettnél. Ez erősítette meg a szabadkai Közegészségügyi Intézet munkatársait is abban, hogy egy ilyen projektummal jelentkezzenek a tartományi környezetvédelmi titkárság pályázatára, amelynek keretösszegéből végül egymillió dinárt kaptak. A szabadkai környezetvédelmi alap további 150 ezerrel dinárral támogatta őket, de további 50 ezer dináros önrésszel végzik el az elemzést. Így adatbázist alakíthatnak ki, pontos adatokhoz jutnak a talaj szennyezettségéről, ezután pedig lépéseket tehetnek a szennyezés szanálásának irányába, valamint a környezetvédelem fenntartása érdekében tanácsokkal láthatják el az iskolákat. Ugyanakkor szeretnék, ha nem csak egyszeri talajvizsgálatról lenne szó, folyamatosan ellenőrizni kívánják a talaj állapotát.
A szakemberek hamarosan megkezdik a mintavételt, mivel már az év végére pontos adatokat szeretnének kapni.
