Szombaton helyezték örök nyugalomra Zomborban azt a tizenhat éves lányt, akit csütörtök éjjel gyilkoltak meg brutális kegyetlenséggel. Az áldozat mintegy tíz évvel ezelőtt költözött édesanyjával és nagyszüleivel Szabadkára. Gyilkosát a szabadkai rendőrség még mindig keresi. Eddigi információink szerint csaknem harminc embert állítottak elő, de még senkit sem helyeztek előzetes letartóztatásba.
Mint arról a szabadkai Felsőbb Bíróságtól értesültünk, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz, a gyanúsítottak körének szűkítésén dolgoznak, hogy azonosíthassák az elkövetőt.
A Felsőbb Bíróság vizsgálóbírója és a főügyész helyettese a szabadkai rendőrség nyomozóival közösen végezte el a helyszínelést, ami után a vizsgálóbíró elrendelte a fiatal lány holttestének boncolását. A bíróságon azonban a boncolással kapcsolatban nem adtak információkat. Arra hivatkoztak, hogy a nyomozás lefolytatásának érdekében nem beszélnek a részletekről.
A szabadkai rendőrség szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből kiderül: az ügy kapcsán meglehetősen sok személyt hallgattak ki, hogy az elkövető nyomára bukkanjanak. Nem hivatalos információink szerint a kihallgatottak között van a lány egykori barátja is, akivel mintegy másfél évig jártak. Sajtóértesülések szerint a nyomozást nem érzelmi szálakon, hanem az áldozat ismeretségi körében végzik.
A lány nagymamája, Stojanka Simendić a lapoknak azt nyilatkozta: az unokája elmesélte neki, hogy már korábban is követte egy sötétített ablakú Mercedes, sőt a sofőr meg is fenyegette egyszer.
A tizenhat éves lányt szombaton hozzátartozói és osztálytársai kísérték utolsó útjára. Egyes ismerősei a Facebook internetes közösségi oldalon búcsúztak tőle.
A brutális gyilkosság, amire az elmúlt évtizedekben Szabadkán nem volt példa, megrendítette az egész várost. Főként a gyilkosság helyszínéhez közel lakókat, a Zorka helyi közösség polgárait, akiket félelemmel töltenek el a történések. A polgárok elmondása szerint ezen a környéken már történt olyan rablás is, amelynek során egy idős asszonyt vertek meg kegyetlenül, hogy elvegyék tőle a pénzét.
A szabadkai rendőrség éppen ezért fokozott őrjáratot szervezett a Zorka helyi közösségben.
