Két hónap alatt 10 százalékkal csökkentették a régi, egy, két, vagy akár ötéves bírósági ügyek számát, tudtuk meg Sonja Vidanovićtól, a szabadkai Alapfokú Bíróság megbízott elnöknőjétől a tegnapi sajtótájékoztatón. Hozzátette, az elkövetkező hat hónapban mintegy 25 százalékos csökkenési eredményt szeretnének elérni.
Rámutatott, a szabadkai Alapfokú Bíróság összetett bíróság, hiszen magában foglalja a topolyai, a zentai, a magyarkanizsai, valamint az adai bíróságokat, éppen ezért jónak ítélte meg az elért eredményeket.
Hat hónap alatt több mint 37 ezer ügyet kellett feldolgozniuk.
Molnár Ferenc, a szabadkai Felsőbb Bíróság megbízott elnöke rámutatott, a peres ügyek csökkentése csupán az akciótervük egyik lépése. Ez után következik az ügyvédekkel való kapcsolat kialakítása.
Megtudtuk, hogy a legnagyobb számban a peres ügyek vannak, illetve a gyermekelhelyezési ügyek, bár ez utóbbi ügyekben folyamatos az eljárás, vagyis nincs is olyan ügy, ami régebb óta húzódna.
Ezek az eredmények a USAID által elindított programnak köszönhetők, amelyek arra irányulnak, hogy a régi ügyek számát csökkentsék, illetve felgyorsítsák, valamint hogy a meghallgatásokat ne napolják el.
Nikola Vojnović, a USAID képviseletében elmondta, hogy a bírósági ügyek felgyorsítása, illetve a régi ügyek számának csökkentése főként munkacsoportokban történik.
– Ezek a munkacsoportok azért fontosak, hogy a nehéz ügyekben ne maradjon a bíró magára. Több fej jobban tud gondolkodni, illetve fontos az is, hogy más intézményeket is be tudjanak kapcsolni a munkájukba, ehhez pedig az kell, hogy erősítsék a kapcsolatot más intézményekkel – emelte ki Vojnović. Hozzátette, az elmúlt időszakban az igazságügyben nagyon sok változás történt rövid idő alatt, egyrészt január elsejétől átszervezték a bíróságokat, így csökkent a bírók száma, de a peres eljárásokkal foglalkozó törvény és a végrehajtási eljárásról szóló törvény is megváltozott, így csak a legutóbbi hónapok eredményét tudják elemezni Szerbiában. Azt viszont kiemelte, hogy az ország törvényhozását nagyon megterhelik a régi, több éve húzódó perek.
