2025. július 7., hétfő

Esély az új kezdetre

Vállalkozói vásár a kezdő vállalkozók számára

Esély az új kezdetre elnevezéssel nyitotta meg kapuját Szabadkán csütörtökön a Szerb Menedzserek Társulása, a DNA Communications ügynökség és az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) által rendezett vállalkozói vásár

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

. Szabadka előtt Nišben és Kruševacon már szerveztek ehhez hasonló kiállítást, illetve a következő hat hónap során még öt szerbiai városban terveznek hasonlót. A szabadkai eseményen az idelátogatók mintegy 200 vállalkozói kezdeményezésről juthattak információkhoz, de arról is kaptak felvilágosítást, mi mindenre van szükség egy saját vállalkozás elindításához, hogyan csökkenthetik a kockázatokat, hogyan tudnak pénzeszközökhöz jutni, valamint a piacelemzéshez is kaptak segítséget.

Jelena Bulatović, a Szerb Menedzserek Társulásának végrehajtó igazgatója a megnyitón elmondta, hogy a szerbiai kormány a 2016-os évet a vállalkozások évévé nyilvánította, a társulás pedig küldetésének tartja ennek segítését, ennek keretében számos projektumuk lesz a jövő évben is.

Remélhetőleg a vállalkozói vásár sok munkanélküli polgártársunkat ösztönöz majd arra, hogy saját vállalkozásba kezdjen. Hiszünk abban, hogy egy munkahely elvesztése nem a karrier végét, hanem éppen ellenkezőleg, egy újnak az elejét jelenti – mondta Bulatović.

A jelenlévőket köszöntötte Ljuben Hristov, a szabadkai polgármester segédje is, aki beszámolt arról, hogy a vásáron 10 helyi partnervállalat mutatja be vállalkozásfejlesztési programjait.

Dušan Torbica, a Nemzeti Foglalkoztatásügyi Szolgálat szabadkai fiókintézetének az igazgatója arról beszélt, hogy Szerbiában eleget reklámozták a munkakerülést, és elérkezett az idő, hogy a munkát reklámozzák.

Gyakran megfeledkezünk arról a tényről, hogy a nagyvállalatok is kisvállalkozásokként kezdték – mondta Torbica.

Nataša Kecman, a Szabadkai Gazdasági Kamara tagja elmondta, hogy a kezdő vállalkozásoknak legtöbbször információra (kiváltképp a cégalapítással kapcsolatosakra) és pénzre van szükségük. Hozzátette, hogy a Gazdasági Kamara nem tud pénzt adni, de minden tapasztalatát és információját megosztja azon vállalkozókkal, akik céget szeretnének nyitni.

Magyar ember Magyar Szót érdemel