Mintegy hatvan, Vajdaság legkülönbözőbb térségeiből és településeiről érkező diák részvételével szombaton a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban megtartották a Magyar Nemzeti Tanács szervezte tantermi egyetemi felvételi felkészítő első óráit. Az érdeklődő végzős középiskolás diákok számára idén Szabadka mellett Zentán szervezik meg a tantermi felkészítőt. Az első felkészítőre még Tordáról is érkeztek diákok, ők majd a Szabadkai Közgazdasági Karra szeretnének felvételt nyerni.
Petkovics Márta bemutatja a diákoknak felkészítő tanáraikat (Fotó: Pesevszki Evelyn)
A Nemzeti Tanács internetes felkészítője már korábban, február 1-jén megkezdődött. Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja elmondta, hogy szombaton Szabadkán a következő tantárgyakból szervezték meg a felkészítőt: magyar nyelv és irodalom, német nyelv, angol nyelv, pszichológia, történelem, biológia, közgazdaságtan és matematika. Zentán két tantárgyból, nevezetesen számítástechnikából és informatikából, valamint kémiából készülhetnek fel a diákok – tette hozzá a tisztségviselő.
– A Breki diákportálon csaknem kétszáz diák jelentkezett a felvételi-felkészítőre. Az első tantermi felkészítőn derül ki, hogy a diákok milyen tudással rendelkeznek, és a tananyag mely területein van szükségük kifejezettebb gyakorlásra. A legnagyobb kihívás a matematikusokra vár. Ebből a tantárgyból jelentkeztek a legtöbben, 32 diák, ezért két tanárt kértünk fel, hogy vegyen részt a felkészítésükben. Az első nap a felmérés és a tanulás mellett az ismerkedésről is szól, a gyerekek megismerkednek egymással, valamint felkészítő tanáraikkal, akikkel az online felkészítő felületen már „találkoztak”. Áprilisban is folytatjuk a tantermi felkészítőt, valamint a három éve megkezdett gyakorlattal összhangban április 28-án és 29-én Újvidéken, az Európa Kollégiumban megszervezzük a felvételi-felkészítő tábort. Ezt követően, persze, ismét folytatódik a tantermi felkészítő, a diákok tantárgyanként nagyjából 30 órán tudnak részt venni – taglalta Petkovics Márta.
A korábbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy a felvételi felkészítő rendszerébe bekapcsolódó diákok legtöbbje sikeresen felvételizik, később pedig az MNT ösztöndíjasa lesz – emelte ki a folytatásban lapunknak nyilatkozva Petkovics Márta. Mint hozzátette, végül is minden a diák igyekezetétől függ, ugyanakkor az ingyenes felkészítő, amelybe beletartoznak a tantermi órák, a tábor és az étkezés, biztosan nagy segítséget jelent a diákoknak.


