Pénteken nyílt meg hivatalosan is a szabadkai a Meet&Eat Gasztrofesztivál a Szentháromság-emlékmű mellett. Az Alföld Mangalicatenyésztők Vajdasági Egyesülete 18.
Szabadka
Tegnap vette kezdetét a szabadkai Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat tavaszi lomtalanítási akciója. Az akció során meghatározott menetrend szerint nagy méretű, öt köbméteres kontén...
A keresztények legnagyobb ünnepe alkalmából msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyés püspök sajtótájékoztatón köszöntő szavakat intézett a hívekhez.
Százharminc évvel ezelőtt 1894. március 20-án hunyt el Kossuth Lajos, nemzetünk egyik legnagyobb államférfia.
A hajdújárási Iskola utca egy szakasza már korábban szilárd burkolatot kapott, most azonban az utcának a Dózsa György és az Ifjúsági brigádok utca közötti része aszfaltozására is sor került.
Tetten ért pillanatok címmel nyílt meg Tóth István nagyváradi fotóművész kiállítása a Népkör Magyar Művelődési Központban. Ahogyan azt Vicai Olivérnek, a Pannónia Fotóklub elnökének köszöntőjében é...

