Pénteken este az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben vendégszerepelt a kecskeméti Csillagfény Produkció, amely Bernard Slade romantikus vígjátékát, a Jövőre veled ugyanitt 2. – A legenda folytatódik című előadást mutatta be.
A darabot Körtvélyessy Zsolt, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész rendezte. A főszerepekben Kovács Lotti és Türei Márk lépett színpadra, akik Doris és George karakterét formálták meg. Az előadás már az első jelenetben egy hosszú múltra visszatekintő kapcsolattal indul: a főhősök ekkor már huszonöt éve állnak viszonyban egymással. Évente egy alkalommal, mindig ugyanazon a megszokott helyen találkoznak, amely az évek során kapcsolatuk állandó pontjává vált. A dramaturgia sajátossága, hogy a jelenetek nem folyamatos időben követik egymást: minden újabb találkozás néhány évet ugrik előre, így a nézők szinte észrevétlenül követhetik végig a főhősök idősödését, életük változásait, veszteségeit és újrakezdéseit. George életében megjelent a gyász, később az apaság és a munkanélküliség, míg a férjezett Doris könyvet írt kettejük viszonyáról, amely hatalmas sikert aratott, később súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie. A sorscsapások és fordulatok ellenére a megszokott helyszínen zajló találkozások minden alkalommal megerősítették, hogy kapcsolatuk nem szakadt meg, csupán együtt változott az idővel. A darab utolsó jelenetében a közönség már idős emberekként láthatta a főszereplőket. A sok évtizeden át tartó viszony ekkor ért el egy nyugodt, letisztult pontra: a közösen megélt idő, a veszteségek és az elhallgatott vágyak után együtt Doris és George együtt készülődnek életük egyik legfontosabb döntésére.
Az előadás végén az óbecsei közönség percekig tartó vastapssal jutalmazta a színészek játékát. A produkció megható módon bizonyította: vannak kapcsolatok, amelyek egy életnyi találkozás során nyerik el valódi jelentésüket.
Nyitókép: A főszereplők évente egy alkalommal, mindig ugyanazon a megszokott helyen találkoznak (Fotó: Kancsár Izabella)



