2024. május 21., kedd

A diákok érdeklődnek a versek iránt

Községi szavalóversenyt tartottak az óbecsei Népkönyvtárban

Kedden tartották meg a községi szavalóversenyt az óbecsei Népkönyvtárban. A kétnyelvű megmérettetésen összesen 89 diák vett részt három kategóriában: alsósok, felsősök és középiskolások.

– Örömmel látjuk a sok izguló gyermeket és fiatalt, akik a mai divatos irányzatokkal ellentétben a vers iránti szeretetet sem tagadják meg. Reméljük, később szívesen emlékeznek majd vissza erre az időszakra. Móra Ferenc azt mondta, hogy nincs tárgyilagos művészet és tárgyilagos kritika. Ebből következik, hogy két embernek sem ugyanaz a véleménye egy versről. A mai napon nem is ez a lényeg, hanem a versekkel való találkozás, és hogy meghallgassuk a szavalókat. Köszönettel tartozunk a felkészítő pedagógusoknak és a szülőknek is – fogalmazott Toll Irén, az óbecsei Népkönyvtár munkatársa.

A magyar szavalókat Zórád Cservenyák Anetta, az Újvidéki Rádió újságírója és Rókus Zoltán színművész alkotta zsűri értékelte.

– A zsűrinek nagyon nehéz dolga van minden évben. Minden korcsoportból hárman juthatnak tovább, és ezért nagyon nehéz kiválasztani a továbbjutókat. Nagyon szigorúnak kell lenni, hogy mi alapján juttatunk valakit tovább. Én személy szerint azokat a szavalókat részesítem előnyben, akik valamit átadnak, energikusak, lebilincselőek, ezenfelül fontos, hogy milyen a szövegválasztásuk. Mindenféleképpen modern hatású szöveget kell választani, lehet az Petőfi is, de energiabombát kell hozniuk a közönség és a zsűri elé. A versmondók az idén felkészültek voltak, és hasonló képességekkel rendelkeztek. Örülünk, hogy évről évre ilyen sokan eljönnek, és hogy érdeklődnek a versek és a szavalás iránt – mondta Rókus Zoltán.

A körzeti szavalóversenyre kilencen jutottak tovább: az alsósok kategóriájából Ema Petrovics, Mia Prijić és Dudás Dorina, a felsősök kategóriájából Luka Kežić, Horvát Dorka és Horvát Zseni, míg a középiskolások közül Szirbik Zalán, Makra Ernő és Katarina Jakić.

A továbbjutók könyvjutalomban részesültek, a verseny összes résztvevője ingyenes tagsági könyvet és könyvjelzőt kapott.

 

Nyitókép: Összesen 89 versmondó vett részt a községi szavalóversenyen Óbecsén (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)