2024. május 9., csütörtök

A felvirágzás útján

Pályázati ismertetőt tartott a Prosperitati Alapítvány Óbecsén

Óbecsén a Than Emlékházban tartott pályázati ismertetőt a Prosperitati Alapítvány szerdán este. Az érdeklődők megtudhatták, hogy milyen kiírásokon lehet részt venni jelenleg az Alapítványnál, de arról is tájékoztatták őket, milyen dokumentumok szükségesek a pályázáshoz.

Az óbecsei Lukács Oszkár és párja házvásárlásra pályázik.

– Idén pályáztunk a tartománynál házvásárlásra, ahol nem kaptuk meg a támogatást. Szeptemberben kölcsönhöz folyamodtunk, így megvettük az ingatlant. Utána jelent meg a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázata, kicsit elkeseredtünk, mivel nem tudtunk azon részt venni. Tegnap értesültünk az örömhírről, hogy mégis tudunk pályázni, és ez számunkra hatalmas öröm és lehetőség, mivel így tiszta lappal indulhatunk, amennyiben sikerül a pályázat. A mostani szabályzat kimondja, hogy aki június elseje után vett házat, annak lehetősége van visszatéríteni az összeget – mondta Oszkár.

Az adai Szalma Sándor eddig kétszer pályázott sikeresen a Prosperitati Alapítványnál, és ezúttal is szeretne.

– Papucskészítéssel foglalkozom, azon belül is a népművészet irányában. Délvidéki papucsokat készítek, valamint hímzett klumpákat, amelyeket magyar szakrális motívumokkal díszítek. Kétszer pályáztam sikeresen az Alapítványnál. Először házvásárlásra, aminek köszönhetően megvásároltam a műhelyt, amely a lakással egyben van. Második alkalommal pedig varrógépekre és hímzőgépre pályáztam. Szeretném továbbfejleszteni a vállalkozásomat, szintén varrógépet szeretnék, illetve egy komolyabb kompresszort, mert nekem mindenhez levegőt muszáj használnom. Ez a két beruházás megközelíti a 15 ezer eurót, ehhez kérem a támogatást – közölte Sándor.

Az óbecsei Károlyi Ervin agrármérnökként földműveléssel foglalkozik.

– Két körben pályáztam eddig a Prosperitati Alapítványnál, először egy műtrágyaszóróra, másodszor egy fogasra és egy permetezőre. Most a konyhakertészet területén kiírt pályázaton próbálkozom, konkrétan pótkocsit szeretnék vásárolni. Rengeteget segít a Prosperitati, mert önerőből nehezen tudunk érvényesülni, napjainkban nagyon nehézkes a helyzet Szerbiában. Az alapítványnak köszönhetően sokkal jobbak a kilátások – mondta Ervin.

A Prosperitati Alapítványnál jelenleg három pályázati kiírás van nyitva: vállalkozások fejlesztésére, gazdaságfejlesztésre és falusi házak vásárlására. Az első két pályázat teljes keretösszege 2 milliárd forintnak megfelelő dinár, míg a házvásárlási pályázat keretösszege 500 millió forintnak megfelelő dinár.

Dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke kiemelte, hogy az eddigi összes pályázat mintegy tíz százalékát Óbecse község területéről nyújtották be. Ez azzal magyarázható, hogy a község az egyik legjobb termőfölddel rendelkező térség Vajdaságban, a mezőgazdasági termelők pedig nagyon aktívak, fejtette ki dr. Nagy Imre.

– A teljes program jelentősége, hogy a vajdasági magyar közösség és az a terület, ahol a vajdasági magyar közösség él, megindult a felvirágzás útján, amelynek várjuk majd a folytatását is. A pontos hatásokat még nem látjuk, ahhoz tudományos felmérés szükséges, de mindenképpen érezhető, hogy nagyon jelentős gazdaságfejlesztési, egyben vidék- és területfejlesztési folyamat megy végbe. Valóban, a gazdasági és a pénzügyi helyzet  következményeként volt egy rövid leállás, de ez nem jelenti azt, hogy nem fog folytatódni a felfelé ívelő tendencia. Bízom abban, hogy a vajdasági magyar közösség e tekintetben további lépéseket tud tenni, illetve esély lesz a megkezdett munka folytatására – fogalmazott a Prosperitati Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke.  

 

Nyitókép: A Prosperitati Alapítvány pályázati ismertetője Óbecsén (Kancsár Izabella)