Az óbecsei képviselő-testület 14. ülésén a Komunalac Közvállalat átadta a második költségvetés-módosítással összehangolt, korrigált pénzügyi tervét a 2021-es évre.
Óbecse
A hétvégén a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben az óbecsei Katicabogár Polgári Egyesület szervezésében immár másodszor tartották meg a BEDEF óbecsei gyermekművészeti fesztivált. A zenei rendezvényen 9–18 éves gyermekek és fiatalok vettek részt.
Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben vasárnap, október 31-én, 19 órakor a Szekér Színház Krúdy Gyula Az utolsó garabonciás című művét viszi színpadra Póka Éva rendezésében. Az utolsó garabonciás című darab Krúdy Gyula azonos című novellája alapján készült, annak alapgondolatát, a magyarság Trianon utáni összetartozásának allegorikus képét helyezve a középpontba.
Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi –Nemzeti Közösségi Titkárság és a budapesti Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az idén is szavalóversenyt hirdet a tolerancia napja alkalmából.
Az óbecsei Pero amatera Irodalmi Művészeti Klub szervezésében első alkalommal tartották meg a Népkönyvtárban a Költők versenyét, amely az óbecsei önkormányzat támogatásával valósult meg. A rendezvény célja a barátkozás, illetve a szép szó és költészet terjesztése volt.
Az óbecsei községi képviselő-testület tegnap délelőtt megtartotta 15. ülését, amelyen a helyi képviselők tizenhárom napirendi pontról vitáztak, majd hoztak döntéseket.

