Új világítást kap Óbecsén a Tisza-parti sétány, erről írt alá szerződést a múlt héten Vuk Radojević polgármester. A takarékos közvilágításra vissza nem térítendő támogatás formájában mintegy 732 ezer dinárt kap az önkormányzat a tartományi kormánytól.
Óbecse
Az utóbbi napokban „több olyan felháborodott polgár fordult a Vajdasági Magyar Demokrata Párt óbecsei körzeti szervezetéhez, akik kézhez kapták a Nemzeti Választási Iroda végzését, melyben elutasítják a központi névjegyzékbe történő felvételi kérelmüket” – közölte kedden a párt óbecsei körzeti szervezete.
Sajtótájékoztatón reagált a Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei szervezete az Óbecséért Polgári Csoport egyéves fennállása kapcsán megjelent sajtóhírekre. Dr.
Pénteken immár ötödik alkalommal tartott kihelyezett konzuli fogadónapot Óbecsén a belgrádi magyar nagykövetség konzuli osztálya. Ritecz Miklós főkonzul és munkatársai ezúttal hetven állampolgársági kérelmet vettek át a helybeliektől.
Másfél éve működik, de most ünnepli bejegyzésének első évfordulóját az Óbecséért Polgári Csoport. A tagjai közül kikerülő közéleti szereplők ebből az alkalomból tegnap sajtótájékoztatón számoltak be az elmúlt időszakban elért eredményekről.
Sokat kellett várni az óbecsei költségvetés módosításának napirendre tűzésére, és órákig tartó vita előzte meg elfogadását a községi képviselő-testület tegnapi ülésén.

