Tiszta vizet kell önteni a pohárba – elmondásuk szerint ezzel a céllal tartottak csütörtökön este sajtótájékoztatót a Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei szervezetének vezetői. Az apropó a községi képviselő-testület október 7-ei ülése volt.
Óbecse
A szakemberek véleménye szerint nincs kivétel, minden iskola találkozott már a diákok internetes zaklatásával. Az online-erőszakot, a világhálón előforduló visszaéléseket és bűncselekményeket nem lehet megakadályozni, de sokat lehet tenni azért, hogy a gyerekeket, a szülőket és a tanárokat a szakemberek felkészítsék a virtuális tér rejtette veszélyekre.
A magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációjáról tartott szerdán este Óbecsén lakossági fórumot a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK). Az érdeklődők Tóth Anikó szabadkai konzultól hallhatták azt, hogy milyen módon lehet regisztrálni, és hogyan kell helyesen kitölteni az űrlapot.
Novemberben nem mindennapi kultúrtörténeti esemény helyszíne lesz Óbecse: egy háromnapos rendezvény keretében Óbecse a polgárosodás útján – Bečej na putu ka građanskom društvu címmel egy kétnyelvű tanulmánykötetet mutatnak be a szerzők.
Az óbecsei ifjúsági iroda Az én városom – a világom közepe elnevezésű projektumával a környező települések fiataljait szerette volna arra ösztönözni: vegyék kezükbe a sorsukat, mérjék fel kortársaik igényeit, és dolgozzanak ki ezek megvalósítására projektumokat. A felhívásra az óbecseiek mellett csak csikériapusztai (radičevići) és bácsföldvári fiatalok jelentkeztek.
Több évtizedes pusztulás után, úgy tűnik, sikerül megmenteni az összeomlástól, és felújítják az Óbecse központjában, a városházával szemben álló romos épületet. Tamara Ivanišević alpolgármester elmondása szerint a Tartományi Gazdasági, Foglalkoztatási és a Nemek Egyenjogúságával Foglalkozó Titkárság a múlt héten hagyta jóvá az önkormányzat pályázatát, és hárommillió dinárral támogatja az épület megmentését.

