Az óbecsei önkormányzat közzétette az egyetemi ösztöndíjak odaítélésére vonatkozó pályázatát a 2013/2014-es tanévre. Az idén összesen 30 hallgató reménykedhet a havi 7000 dináros ösztöndíjban.
Óbecse
A bíróság Fő utcai épületében kapott helyet az Alapfokú Ügyészség is (Fotó: Fehér Rózsa) Január elsején lépett életbe a bíróságok és ügyészségek székhelyéről szóló új törvény, ennek köszönhetően az...
Módosító beadványban kéri a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete Vuk Radojević polgármestertől, hogy azonnali hatállyal függesszék fel a péterrévei piacnak és vásárnak az óbecsei Komunalac Közvállalat hatáskörébe történő utalásáról szóló döntést, és az önkormányzat tegye lehetővé azt, hogy a helyi közösség erre a feladatra saját kommunális vállalatot hozzon létre – jelentette be sajtótájékoztatón Molnár Viktor, a VMSZ községi szervezetének elnöke, valamint Kinka Erzsébet, a párt péterrévei első embere.
Az óbecsei önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy az egyetemisták visszatérjenek szülőhelyükre, és ott munkalehetőséget kapjanak – jelentette ki hétfőn Vuk Radojević polgármester azon a kétórás beszélgetésen, amelyet mintegy negyven óbecsei egyetemistával folytatott a községházán. A helyi felsőoktatási hálózat (LAM) rendszerébe bekapcsolt fiatalok a találkozón arról számoltak be, hogy a LeaderNet civil szervezet által vezetett projektum keretében különféle képzések mellett megalapították a községi egyetemistaszövetséget is.
Kilencedik alkalommal tartottak Péterrévén Nemzetközi Farsangi Disznótoros Fesztivált, amelyen Magyarországról Budapest XVIII. kerülete és Harkány, Erdélyből Körösfő és Tusnádfürdő képviseltette magát.
Bár pénz híján sokáig kérdéses volt, hogy lesz-e az idei szezonban korcsolyapálya Óbecse főterén, végül az elmúlt év végén, december 30-án jégre léphettek a gyermekek. A szitáló eső ellenére pénteken déltájban sok család látogatott el a kis műjégpályára, amely január 15-éig mindennap 10 és 20 óra között tart nyitva.

