2025. december 2., kedd

Szebb együtt készülni

Tordán és Kisoroszon is fellobbant a hit gyertyája

Szombaton este először tartottak Tordán közösségi adventi gyertyagyújtást a Tordai Ifjúsági Szervezet jóvoltából. A rendezvényt a tordai kultúrotthon előtti téren tartották meg, ahol a szervezet tagjai alkalmi műsorral, forralt borral és teával készültek a felnőtteknek, a gyermekeknek pedig rénszarvasnak öltöztetett pónilóval, vagyis állatsimogatással kedveskedtek.

Kószó Emília, a Tordai Ifjúsági Szervezet tagja az ötlet hátterével kapcsolatban elmondta, hogy már több településen találkozott az adventi időszakban a kültéri közösségi gyertyagyújtással, köztük tavaly Magyarittabén, ezért a szervezet úgy döntött, hogy megpróbálják, hátha ezzel egy új hagyományt teremtenek.

‒ Torda sok rendezvénnyel büszkélkedik, a művelődési napokkal, kukoricafesztivállal, falunappal és a templombúcsúval, ezért összefogtunk a helybéli intézményekkel, civil szervezetekkel, plébániával, valamint azokkal az egyénekkel, akikről feltételeztük, hogy támogatják az ötletünket. Így együtt és közösen hangolódunk az ünnepekre. Szerintem szebb együtt készülni mindenre – fogalmazott Kószó Emília.

A megjelenteket Dobai János, a tordai helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte (Fotó: Vidács Hajnalka)

A megjelenteket Dobai János, a tordai helyi közösség tanácsának elnöke köszöntötte (Fotó: Vidács Hajnalka)

A kezdeményezést a tordai helyi közösség is támogatta.

‒ Közösségünk számára ez egy örömteli pillanat, mivel a szemerkélő eső ellenére összejöttek az emberek – a gyermekek és a felnőttek is, hogy együtt készüljünk a karácsonyra. A következő három vasárnap ugyanitt találkozunk – közölte Dobai János, a tordai helyi közösség tanácselnöke.

Az adventi időszak a várakozás ünnepe is.

‒ Ez egy kegyelmi időszak. Bár nem olyan szigorú böjti periódus, mint a nagyböjt, de a bűnbánati jelleg itt is megvan. Lélekben felkészülünk a megtestesülés titkának, az Úr Jézus megszületésének a pillanatára. Az advent több dolgot hordoz magában: örömet, bűnbánatot és hálaadást. Valójában mi mindig adventben élünk, mert mindig a találkozásra készülünk – magyarázta ft. Masa Tamás, tordai plébános.

Tordán a hit gyertyáját Rúzsa Hanna és Csernoh Emília gyújtotta meg.

A koszorú körül összegyűltek a tordaiak (Fotó: Vidács Hajnalka)

A koszorú körül összegyűltek a tordaiak (Fotó: Vidács Hajnalka)

Kisoroszon testvérpár gyújtotta az első gyertyát

Vasárnap este a kisoroszi magyarság apraja-nagyja is összegyűlt az adventi koszorú első gyertyájának a meggyújtására, amit immár 19 éve a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központban tartanak meg. A műsorban alkalmi dalokkal mutatkozott be a Rozmaring Művelődési Egyesület Gyöngykaláris vegyes kórusa, Berta Bianka, Ert Lea, Szekeres Andrea, Szemerédi Lúcia, Pozsár Beáta és Szemerédi Orsolya, kisoroszi fiatalok tolmácsolásában pedig alkalomhoz illő versek hangoztak el.

Összejöttek a kisorosziak (Fotó: Vidács Hajnalka)

Összejöttek a kisorosziak (Fotó: Vidács Hajnalka)

A kisoroszi adventi összejövetelek egyik különlegességét az adja, hogy minden alkalommal valaki más gyújtja meg a gyertyát. Főként azok, akik sokat tettek a helybéli magyar közösségért vagy a faluért, vagy azok, akiknek az élete fordulóponthoz ért: friss házaspárokat, babát váró kismamákat, a legidősebb kisoroszi lakost, esetleg a legidősebb házaspárt kérik fel a feladatra. Az idén Kisoroszon ez a megtiszteltetés egy testvérpárnak jutott, mégpedig Szemerédi Lúciának és Szemerédi Orsolyának. A rendezvény végén süteményt, forralt bort és teát szolgáltak fel a központ teraszán.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kisoroszon a hit lángját Szemerédi Lúcia és Szemerédi Orsolya gyújtotta meg(Fotó: Vidács Hajnalka)