A cukorbetegség, vagyis a diabétesz korunk egyik legelterjedtebb krónikus, nem fertőző betegsége. Az utóbbi egy-két évtizedben megnőtt a cukorbetegségben szenvedő betegek és a betegség miatti elhalálozások száma. Egy a 2019-es hazai, egészségügyi felmérés szerint a 20 év felettiek 8,3 százaléka cukorbeteg, ami emelkedő tendenciát mutat a 2006-os felméréshez képest, amikor is ez az arány 5,3 százalékra jött ki.
Megfigyelve az ország elhalálozási okának mutatóit, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy 2000-ben az elhunytak 2,4 százalékánál jelölték meg a cukorbetegséget a halál okaként, 2010-ben ez a mutató 3,1 százalékra ugrott, 2020-ban pedig 2,9 százalékra csökkent. A 2-es típusú cukorbetegség a diabéteszesek több mint 90 százalékát érinti. A diabétesz szövődményei, elsősorban a szív- és érrendszeri, valamint a neurológiai megbetegedések, különleges helyet foglalnak el a cukorbetegséggel kapcsolatos kutatásokban.
November 14-én, a cukorbetegség világnapján az egészségügyi intézmények egyetértenek abban, hogy a legfontosabb a 2-es típusú cukorbetegség megelőzése, tehát az embereknek olyan életmódot kell kialakítaniuk, amellyel csökkentik a betegség kialakulásának a kockázatát, mert ezáltal csökken a többi veszélyes állapot kialakulásának a kockázata is.
Dr. Dušan Jerinkić, a Nagykikindai Közkórház belgyógyásza a gradski.online portálnak elmondta, hogy az emberek az életmódváltással tehetnek legtöbbet az egészségük megőrzéséért. Szavai szerint az új gyógyszerek megjelenése olyan kezelési lehetőségeket biztosít, amelyek 15 évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak.
‒ A gyógyszeres kezelés ma már hatékonyabb és biztonságosabb. Az új készítmények megoldást nyújtanak a szív- és érrendszeri problémákra, a magas vérnyomásra és az elhízásra is. A korábban a mellékhatásaik miatt kevésbé kedvelt gyógyszerek ma már kedvezőbb hatással vannak ezekre a területekre. Természetesen csak a javasolt és időben megkezdett terápia segít az általános egészségi állapot javulásában. Az utóbbi időben fejlődött a gyógyszeripar is. A siker kulcsa a közös erőfeszítés, melyben szükség van a beteg, az egészségügyi személyzet, valamint a társadalom megfelelő hozzáállására – magyarázta dr. Jerinkić.
A belgyógyász elmondta, hogy a legtöbb betegség megelőzhető az életmódváltással.
‒ Krónikus megbetegedés esetében nem várhatjuk el azt, hogy a gyógyszereink önmagukban segítséget nyújtsanak, az általános egészségi állapot javításához elengedhetetlen, hogy megváltoztassuk a mozgási és az étkezési szokásainkat. Ha időben megváltoztatjuk az életmódunkat, a cukorbetegség akár remisszióba is kerülhet, vagyis a vércukorszint normalizálódhat. Ez azonban nem jelent teljes gyógyulást, csupán azt, hogy megfelelő diétával és rendszeres mozgással a vércukorszint hosszú távon is egyensúlyban tartható – tette hozzá dr. Dušan Jerinkić.
Nyitókép: Dr. Dušan Jerinkić, a Nagykikindai Közkórház belgyógyásza. (Fotó: www.amiradio.rs)


