Tegnap a nagykikindai városháza dísztermében 148 újszülöttnek adtak át babacsomagot a nagykikindai Babaklub és a városi képviselő-testület jóvoltából. A csomag gazdag, tartalmaz babanaplót, törölközőt, pelenkázótáskát, valamint egy többfunkciós etetőszéket. Mladen Bogdan polgármester azokat az újszülötteket köszöntötte, akik májusban, júniusban és júliusban születtek.
‒ Az ajándékunk a figyelem apró jele, amely segít a szülői lét első lépéseiben. Számunkra nagyon fontos, hogy a szülők érezzék, törődünk velük, és mellettük állunk a gyermekeik születésétől kezdve – mondta a polgármester.
A nagykikindai önkormányzat erre a célra költségvetésében mintegy ötmillió dinárt különített el, az ajándékok értéke pedig nyolcezer dinár.
‒ Ezzel a gesztussal is megmutatjuk, hogy számunkra mindennél fontosabb a családok támogatása és a gyermekekről való gondoskodás. A jövőben is megvalósítjuk a családtámogatási programjainkat, amelyek megkönnyítik a szülői szerepet, valamint hozzájárulnak a gyermekek egészséges és boldog fejlődéséhez – közölte Gombár Melitta, a városi tanács nemzeti kisebbségekért, a nemek közötti egyenlőségért és a családgondozásért felelős tagja.
