2025. július 13., vasárnap

Ahol virágzik a napraforgó, ott pezseg az élet is

A vajdasági méhészek harmadszor találkoztak Nagykikindán

A Vajdasági Méhészegyesületek Szövetsége a Nagykikindai Méhészegyesülettel együttműködve a napokban tartotta meg a Napraforgós méhészek napja elnevezésű rendezvényt. Az esemény célja a méhészeti termékek és a bánáti napraforgó-méhlegelők népszerűsítése volt.

A rendezvényen mintegy ötvenen vettek részt, Bácska, Szerémség és Bánát különböző településeiről érkeztek a vajdasági méhészegyesületek képviselői.

– Harmadik alkalommal voltunk a házigazdái ennek a rendezvénynek, amelyet minden évben Bánát más-más pontján szerveznek meg. A tapasztalatcsere mellett ezek a találkozók lehetőséget adnak az ágazatot érintő problémák megvitatására is – mondta Saša Čolak, a Nagykikindai Méhészegyesület elnöke.

A vendégek a nap folyamán ellátogattak Tiszahegyesre Robert Gorčához, aki 13 éve foglalkozik méhészettel, és jelenleg 110 kaptára van.

– A napraforgó júliusban virágzik, és a repce után ez a legnagyobb méhlegelő nálunk, ahol a méhek nektárt és virágport gyűjthetnek. A mézet július végén, augusztus elején pörgetjük ki. Kezdeményeztük a napraforgóméz levédetését is, különleges színe, illata és íze miatt. Ez a mézfajta gyorsan kristályosodik – ez is egyik jele a valódiságának. Olcsóbb, mint az akácméz, ráadásul számos jótékony hatása van. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy közvetlenül termelőtől vásárolja a mézet, mert csak így lehet biztos benne, hogy valódi terméket kap – magyarázta a termelő.

Az eseményen részt vett Mladen Bogdan, Nagykikinda polgármestere is, aki hangsúlyozta, hogy az önkormányzat kiváló kapcsolatot ápol a helyi méhészekkel.

– Az idén komoly veszteség érte a méhészeket, sok méhcsalád elpusztult. A problémát jeleztük a tartományi és a köztársasági szerveknek is, jelenleg várjuk, milyen segítségre számíthatnak a károsultak – közölte a polgármester.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A rendezvény résztvevői (Fotó: Vidács Hajnalka)