2025. július 11., péntek

Új köntösben a Nagykikindai Kultúrközpont

A felújítási szerződést Nikola Selaković miniszter írta alá

A nagykikindai önkormányzat újabb sikeres pályázattal gazdagodott a Művelődési és Tömegtájékoztatási Minisztérium Városok a fókuszban elnevezésű programjának keretében. Ezúttal a minisztérium 12 millió dinár értékű támogatást hagyott jóvá a Nagykikindai Kultúrközpont homlokzatának teljes körű felújítására. Az erről szóló szerződést kedden, a központ épületében írta alá Nikola Selaković művelődési és tömegtájékoztatási miniszter, valamint Mladen Bogdan, Nagykikinda polgármestere. A beruházáshoz a tartományi kormány 20 millió dinárral járul hozzá, a helyi önkormányzat pedig 8 millió dinárt különít el a költségvetéséből. A munkálatok megkezdését szeptemberre tervezik.

– Az elmúlt öt évben a program keretében több mint 62 millió dinárt hagytunk jóvá Nagykikinda számára. A mai látogatásom egy munkamegbeszéléssel kezdődött, amelyen a kúria tetőszerkezetének felújításáról is szó esett. Ez kiemelten fontos, hiszen az épületben kap helyet a történeti levéltár, a népmúzeum, valamint a Gusle Zenei Hagyományokat Ápoló Akadémiai Társaság is – hangsúlyozta Selaković.

A beruházás a Nagykikinda kulturális kapacitásainak erősítése elnevezésű fejlesztési terv része. A kultúrközpont tavaly 10 millió dinár támogatásban részesült, melyet az előcsarnok, valamint a belső terek felújítására és korszerűsítésére fordított.

– A minisztérium és a tartományi kormány támogatása nélkül lehetetlen lenne végrehajtani ezt a nagyszabású és igényes felújítást. Az épület új arculatot kap, ami fontos a közösség számára, hiszen a központ számos rendezvénynek ad otthont, és sokféle szakcsoport működik benne – emelte ki Mladen Bogdan polgármester.

A belső felújítás részeként már sor került a padlóburkolat cseréjére, a mennyezet hibáinak kijavítására és újrafestésére, a villamossági munkák elvégzésére, új toalettek beszerelésére, valamint a belső nyílászárók és a lépcsőház felújítására.

– Jelenleg folyamatban van az épület homlokzata elülső részének, valamint a sarkon található baletterem homlokzatának felújítása. Ez képezi az első fázist, hiszen az épületünk nagy, két belső és két külső homlokzata van – tette hozzá Marko Markovljev, a Nagykikindai Kultúrközpont megbízott igazgatója.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Nikola Selaković és Mladen Bogdan (Fotó: nagykikindai önkormányzat)