Szerdán a magyarcsernyei kultúrotthonban húsvéti vásárt tartottak. Az érdeklődők könyvekből, különböző húsvéti dekorációkból, játékokból, szappanokból és házias fűszerekből, lekvárokból, szörpökből is válogathattak.
Az eladók ottjártunkkor elmondták, hogy a délelőtt során folyamatosan érkeztek az érdeklődők és a vásárlók is. Az óbecsei Bóbán házaspár állandó visszatérője a magyarcsernyei vásároknak. Lassan nyolc éve foglalkoznak házias termékek előállításával. Bóbán Zoltán elmondta, hogy a mai alkalomra különböző fűszerkeverékeket, fűszerkrémeket, fokhagymakrémeket, savanyúságokat, lekvárokat, fűszeres olajokat, likőröket, sűrített szörpöket hoztak.
– Mivel közeleg a húsvét, friss tormát is hoztunk. Annyiféle termékünk van már, hogy több újdonságon nem gondolkodunk, inkább azon, hogy hogyan őrizzük meg a meglévőket. Egyre nagyobb a kereslet, ezért a meglévő termékeinkből kell többet készítenünk, ennyi fér bele a két ember kezének munkájába – magyarázta Zoltán.
A kisgyermekes családok körében a húsvéti ünnepek alatt egyre népszerűbb a tojáskeresés, így az óbecsei Palotás Lengyel Anna és a magyarkanizsai Szűcs Anna Zsófia apróbb horgolt játékokkal érkezett.
– A mai alkalomra kisebb méretű nyuszikkal és csibékkel is készültünk, tekintettel arra, hogy mindjárt itt a húsvét, és a szülők ilyenkor kincskeresést is szerveznek a gyermekeik számára. Erre ezek a kisebb játékok alkalmasak, mert elrejthetőek a fűben és az udvaron is. Míg a kicsik keresik a piros tojást, a szülők izgatottan várják, hogy mi lesz a plusz meglepetések sorsa. Ezek mellett különböző horgolt plüssfigurákat hoztunk magunkkal. Vannak varrott, gravírozott és csipkézett tojásaink, illetve varrott virágtulipánjaink is – mesélte Zsófia.

Nyitókép: A vásárra folyamatosan érkeztek a vásárlók (Fotó: Vidács Hajnalka)