2025. május 9., péntek

Megszületett az összefogás

Petőfi Sándor mellszobránál emlékeztek meg a magyarcsernyeiek

Magyarcsernyén pénteken alkalmi műsor keretében helyezték el az emlékezés virágait a Petőfi Sándor Általános Iskola előtti parkban lévő Petőfi-mellszobron. A műsorban az általános iskola diákjai vettek részt. Alkalmi beszédében Kerekes József, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke arról beszélt, hogy 1848. március 15-én megszületett az összefogás, ami a márciusi ifjak akaratát összekovácsolta, erejüket pedig megsokszorozta.

– Közösségünk csak akkor emelkedik ki a többi közül, ha a célhoz vezető úton segítünk egymásnak. Bátorító, támogató kezet nyújtunk elesett, elkeseredett társaink számára, büszkén, örömmel fogadjuk egymás sikereit. Csak akkor van összetartás, ha együtt lélegzünk, ha a szívünk egy ütemre dobban, melyhez arra van szükség, hogy közös céljaink legyenek, amelyekért együtt teszünk – nyomatékosította az alelnök.

Tanók Tamás, a magyarcsernyei helyi közösség tanácselnöke arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy Magyarország nemzeti elkötelezettségű Kormánya hatalmas erőfeszítéseket tesz az elszakított területeken élő nemzettársai megsegítése érdekében.

– Ma is vívjuk a magunk szabadságharcát. Anyanyelvünk használata, nemzeti és kulturális hagyományaink éltetése, vallásunk szabad gyakorlása csak akkor valósul meg a gyakorlatban, ha küzdünk ezekért az értékekért, és megalkuvás nélkül ragaszkodunk hozzájuk – közölte a tanácselnök.

A Petőfi-mellszobornál Magyarország Kormánya nevében dr. Hetei-Vizi Éva, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének II. o. titkára és Hetei Dávid II. o. tanácsosa, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Kerekes József, a VMSZ alelnöke és Juhász Attila, a VMSZ Intéző Bizottságának a tagja, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Bacsik Lőrinc Natália helyezte el az emlékezés virágait. A kegyeletét lerótta még a VMSZ magyarcsernyei helyi szervezete, a helyi közösség és a környező magyar települések politikai képviselői is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Közös képen a koszorúzók (Fotó: Vidács Hajnlaka)