A keddi havazás nem okozott nagyobb fennakadást a nagykikindai utakon. A téli szolgálat munkatársai már a kora esti órákban három sószóró járművel a terepre indultak, hogy járhatóbbá és biztonságosabbá tegyék a közutakat. Két tehergépkocsi a kórházhoz, az egészségházakhoz és az iskolákhoz vezető utakat sózta, a harmadik pedig a városba vezető utakon, illetve az önkormányzathoz tartozó településeken dolgozott.
A Kikinda közvállalat az idén a téli utak karbantartásával az Ekogradnja céget bízta meg. A cég arra kéri a járművezetőket, hogy ha autóval közlekednek, a sebességet igazítsák az időjárási viszonyokhoz, használjanak téli felszerelést, és tartsák be a közlekedési szabályokat.
A közvállalat közleménye szerint a téli szolgálat további havazás esetén is folytatni tudja a munkát, illetve van kapacitása arra is, hogy – szükség esetén – további járműveket vonjon be a munkába, hogy minden kiemelt útvonalon biztosítva legyen az akadálytalan közlekedés.
– Az első- és másodrangú utak sózása a téli karbantartási terv alapján zajlott. A szolgálat munkatársai folyamatosan figyelemmel kísérik a helyszíni és az időjárási körülményeket, hogy az esetleges változásokra gyorsan reagálni tudjanak – áll a közleményben.
